Nem azért nem írtam mostanában semmit, mert nem történt semmi érdekes (amúgy nem), hanem mert az elmúlt két hétre kicsit sok jött össze, gyakorlatilag a lábam ki nem teszem az ágyamból. Na mondjuk az idő sem volt olyan, hogy ennek sok értelme lett volna, itt áprilisban még mindig tél vége volt, bár én ennek örültem (noha a fogadalmamat, miszerint márciustól nincs télikabát se téli cipő, kissé nehéz, néha pedig egyenesen ökörség volt betartani, de az elve azok elvek, március "átmeneti kabát" (ez fent van az általam legjobban utált szavak listáján, a beköpte a légy mögött szorosan), április rövidnadrág. A napok egészen idáig összefolytak (most is), általában három történetet írtam egyszerre: a filmet, a tévésorozatot és a korábbi filmem második változatát, ami gyakorlatilag az én esetemben egy új film. Néha nem emlékeztem, melyik jelenet melyik helyre tartozik, este hétkor letettem az egyiket (Rachel ránéz a fiúra, majd elkéri tőle a cigarettát, köhög), nyolckor felvettem a másikat (Davin, addig nem kapsz enni, amíg meg nem mondod, kivel beszéltél. Davin sír), és néha belecsúszott a harmadik is (Virginia undorral veszi szájába a kelbimbót.), akkor kezdtem elveszteni a fonalat. A kényelmetlen pozíciók sajnos végesek. Egy idő után több variáció egyszerűen nem létezik, marad a fekvés, meg a féloldalra dőlve gépelés, ülve az íróasztalnál már nem szeretek, mert az asztal szép mély nyomokat hagy a karomban, csíkokat egész konkrétan. Harminc oldalt kellett írnom abból a történetből, aminek most készül a második változata. Nem a forgatókönyvet, csak a tartalmát. Egy ilyen leírásban egy jelenet gyakran hosszabb, mint ugyanez a jelenet magában a forgatókönyvben, nekem pedig ez nem megy. Nekem minden akkor és ott alakul, amikor elkezdem írni és eljutok az adott pontra. Tessék, most az egyik gengszternek még korábban levágták a hüvelykujját, ez nem volt benne a leírásba, oszt a történetbe mégis belekerült. Így lett és kész.
Az olasz film nem egyszerű, nagyon-nagyon nem én vagyok és rengeteget kell küzdeni azzal, hogy valami az enyém legyen belőle. De semmi. Szavakat írok egymás után, és a legrosszabb érzés, hogy úgy érzem, mintha egy közhelyekkel teli aknamezőn lépkednék, amiket nagyon nehéz elkerülni. De nem baj, megmondták, ha a Fűrész 7. dvd változatára kérnek fel, azt is megírjuk tisztességgel. Ez a biznisz óra ez kiábrándító, bár múltkor nem is volt annyira vészes, most egy sráccal beszélgettünk, aki játékíró lett, ami pedig engem nem nagyon érdekel, bár jó tudni, hogy ez is egy opció. A játékírás alapvető feltétele, hogy az ember játsszon, én meg leragadtam a Tetrisnél és a Farmville-nél, ráadásul a farmomat 2009 óta hó borítja és nem nagyon jártam arra, szegény tehenek már megdöglöttek a le nem fejt tejtől (vagy "ki"? fogalmam sincs, a fejéshez milyen igekötő tartozik...megfej? Na mindegy). Szóval a játékíró is egy állás, ami nem leszek. Még három napom van az olasz film befejezésére (77 oldalnál tartok, 100 kell, szóval van remény), erre normális esetben másfél évet adnak, én kaptam egy hónapot. Jelentkeztem az egyéves szakmai gyakorlatra, ami azt jelenti, hogy maradhatok még egy évet, ha júliustól három hónap alatt találok munkát. Heti 20 óra kötelező, több lehet, kevesebb nem, és nem Starbucksban. Szóval a nyár erre fog elmenni: a munkáim tökéletesítése, ügynökkeresés, Torontói Filmfesztivál (mert addigra már a kezemben kell, hogy legyen minden, amit csináltam).
Megkaptuk a jegyeinket. Az első félévieket, azt hiszem, április végén ennek éppen ideje volt. Meglepődtem: mindenből ötöst kaptam, pedig azt hittem, Melanie négyest ad, gyakorlatilag soha még órai munkára nem kaptam nála B plusznál jobbat (illetve egyszer). Most nem írom le, ki mit írt, a lényeg: Melanie szerint jó forgatókönyvíró leszek, de én nem erre vagyok a legbüszkébb, hanem Kate A pluszára, "I have no room for improvement for Zoltan", írta, tegyük hozzá gyorsan, szerintem mindenkinek, csak a neveket cserélgette. Meg hát ez ebben a formában nem teljesen igaz, és hát úgy is érthető, hogy a gyerek reménytelen, mosom kezeimet. De én azért nem így értem inkább. Ami a viccesebb, hogy ma rákérdeztem a recepción, ugyan hány hiányzásom van elkönyvelve. 12 után szólnának, hogy veszélyben a diploma, és a szakmai gyakorlat sem csinálható meg, ha 18 összegyűlt. Én heti egyről tudok, a suli összesen egyről. Legyen nekik igazuk. Ezek szerint diplomázhatok. (de mivel Zoli eminens diák, fontos óráról sose lóg, kivéve kétszer az elmúlt hetekben, de akkor is csak azért, mert a munkáját végezte)
Ma végre megint elmentünk a sushi bárba, ahol télen voltam utoljára (ami persze relatív, múlt héten még 11 fok volt és esett), de mondjuk a naptári télen. A reptéri csomag szerűen érkező kis tálkák között most volt egy új, a tengeri sün, ami átverés volt, a fotója járkált körbe-körbe, miszerint van sün, de A) variáció, sün eleve nem volt, csak jól hangzik, B) variáció, az élelmesebbje megette a sünt. Elgondolkoztam, vajon van-e sushi bár etikett, vagyis el lehet-e venni a futószalagon azt a tálkát, ami még az ellenkező irányba halad, nem mellettünk, és vajon bunkóság-e elvenni, mert ez olyan, mint más csomagját levenni a reptéri futószalagról. (Erről jut eszembe, valaki múltkor elmagyarázta, hogy a mozgólépcső meg a korlátja nem bénaságból nem haladnak egyszerre, hanem állítólag az ember elesne, ha a korlát nem lenne picivel előbbre, hát én nem vagyok fizikus, de ez milyen hülyeség már, hát nem azért nem esünk el, mert csak a korlát tart meg minket, könyörgöm. És kipróbálta már valaki, milyen az, amikor az ember együtt megy a korláttal?? Volt erre kísérlet? Nem hinném...) Vagy a sushibár az amolyan sorsszerű dolog, hogy azt a sushid kapod, ami jár, és ha előtted lenyúlják, lenyúlják. Ez rendben van, amíg csak a lazacos meg tonhalas MAKIK (ez is mekkora egy fogalmi dugó...) mennek egymás után, de amikor csokis fánkból mindössze egy kering, az kissé frusztráló. mert a kedvencemből, a hínárból van több is. (Imádom a hínárt). Tessék, ha én lennék a Larry David, már írnám is a következő Félig üres epizódot a sushibárban. Végül jött a csokis fánk. Jött még valami hosszúkás is, amit korábban nem láttam, de nem mertem megkóstolni, mert nem látszott rajta, hogy édes vagy sem. Erre is kéne amúgy valami szabály. Legalább azokra a tálkákra kéne valamit ragasztani, ahol nem egyértelmű, hogy az illető micsoda. meg pl ugye mi van, ha a tengeri sün édes. Már ha van egyáltalán. Meg a nyers tengeri sün az milyen? és hogy bontják ki? Olyan, mint a licsi? belül egy kis fehér gombóc a szőr alatt? Na, ha lediplomáztam, ez lesz a következő, amit fel kell derítenem.
No comments:
Post a Comment