28 nappal később

Előre leszögezem: a következő 28 bejegyzés arról fog szólni, miként változik meg az életem attól, hogy egy csepp alkoholt sem iszom, mellette pedig durva diétába kezdek. Mielőtt bárki megijed, se alkoholista, se függő nem vagyok, ugyanakkor ez a naplóféleség a piára fókuszál, így értelemszerűen ebből az aspektusból szemlélem a változásokat. Nem a kétségbeesés, hanem a kíváncsiság miatt hoztam meg ezt a döntést. Nem kell megijedni, nincs baj. 

Day #1

Késő reggel ébredek másnaposan, miután előző éjszaka, dacolva a viharral, megvettem az utolsó üveg fehérbort. Elvégre egy 28 napig tartó nemivást lehet egy utolsó nagyonisivással kezdeni, legalábbis legyen meg az az élmény, hogy fröccsel a kezemben nézem az HBO-sorozatot, miközben kint ömlik az eső, menetrend szerint szeptember elsején bejelentkezik az ősz. A magamba döntött kávéktól lassan helyrejövök, csinálok egy félmeztelen fotót (a háttérből azért illett volna elpakolni a borosüvegeket, azért mégse tűnjek masszív alkoholistának), hogy lássam az előtte-utána közti különbséget. Valahányszor elhatároztam, hogy tartok egy „száraz” hónapot, vasárnaptól csütörtökig bírtam, aztán közbejött születésnap, karácsony, jó hír, rossz hír, szemét megjegyzés a főnöktől, vita, veszekedés, nyaralás, telelés, vagy szimplán a szokásos péntek esti ivászat a kollegákkal. Ennek most vége. Tényleg. Komolyan. 28 nap. Az kibírható. Kibírható?

Day #2

Ahhoz képest, hogy nem ittam egy kortyot se, nehezen aludtam el. Az járt a fejemben, hogy egy pohár vörösbor mennyire megkönnyítené a dolgomat, de mindjárt az első napon nem lehet megszegni egy fogadalmat, maradt a forgolódás. Rémálmok gyötörtek a készülő sztorikkal kapcsolatban, hajnalra átizzadtam minden fellelhető párnát. A hétórás edzésre pontosan olyan állapotban ébredtem, mint amikor az ember vasárnap este fröccsözik még egy utolsót, hogy megváltsa a világon mindazt, amit nem sikerült megváltani pénteken és szombaton, remélve, az alkohol is pontosan tudja, hogy másnap munkanap, nem kéne kiütni a fogyasztót.

Egynapos absztinenciámat a munkahelyen úgy hirdetem, mintha valami különös képességre tettem volna szert, amivel nem ajándékoznak meg akárkit, csakis azt, aki elszántan veszi fel a harcot az elementáris gonosszal. Földi halandó nem is alkalmas ilyesmire,  habár nincsen benne semmi titok, egyszerűen csak egy szép vasárnap reggelen le kell hozzá tenni a piát. Az első akadályokat tehát simán veszem, este azért kirakok a falra 27 Post-it-et, négy sorban, afféle helyre kis józansági kalendárium gyanánt. 27 az már kevesebb, mint a február. Még 27. 

Day #3

Az alkohol nem hiányzik, a tegnap elkezdett diétát nehezebben viselem. Leginkább az evések közti szünetek hossza bosszant, és a tény, hogy nem lehet nassolni semmit se. Fél éve hasonlóan nagy elánnal vetettem bele magam egy általam kigondolt fogyókúrába, aminek egyik alapvetőjeként a chia magot határoztam meg. Vettem is belőle egy zacskóval, amit az irodában kis tálkába öntöttem magam elé, és amihez azóta nem nyúltam. Aztán ma fedeztem fel újra a szuperélelmiszerként (bármit jelentsen is ez) elhíresült valamit. Úgy mártogattam bele az ujjamat, mintha kaviárt ennék, majd nem győztem kiszedni a fogamból a számban valamiféle kásává összeállt kicsi magocskákat, amikről meg kellett állapítanom, hogy nem pótolnak semmiféle édességet, de még az éhségérzetet sem csökkentik. És még csak nem is szuperek. 

A szervezetem érzékeli, hogy jóval kevesebb tápanyagot kap, mint szokott, ezt azzal kompenzálja, hogy az agyam minden (mind a három) étkezést fejedelmi lakomaként könyveli el magában. Keveset eszem, de azt a Four Seasonsben. Este elsétáltam pár kocsma mellett, ahol söröztek, boroztak, cigiztek, hamburgereztek a többiek, akik nem kezdtek eszetlen életmódváltásba, és akiknek minden kis maradék italát azonnal kiittam volna, tányérjukról pedig felkotortam volna az utolsó morzsákat is, csak érezzem, mi az, hogy szénhidrát.

Day #4

Jobban bírom az edzést, ez tény. Könnyebben ébredek, ez szomorú tény. Mármint az, hogy hatkor. Mivel elaludni egyébként nagyon korán alszom el, gyanítom, részben azért, mert addig sem gondolok semmiféle evésre-ivásra. Reggelire puffasztott rizs volt tonhalkrémmel és uborkával. Lassan, kimérten eszem, minél tovább tartson, messze még az ebéd. Az ebédes dobozt, ha lehet, még lassabban csomagolom ki, majd az utolsó csepp zsírig és salátaléig a tányérra öntöm a tartalmát, elvégre a diéta csak szénhidrátszegény, zsírt lehet enni, azt mondták. Ha pedig a napi adag ezer kalória, abba beleszámít minden, amit a dobozba raktak, nem dobok ki semmit. Lassan életmóddá válik ez a twist olivéri étkezés, ahol meg kell becsülni mindent, amit kimér valami rohadék napközis néni, aki gyűlöli az embereket. Az alkoholról való lemondás más, az feladat. A diéta nettó szemétség. 

Day #5

Alkoholt nem iszom, ezt mostanra mindenki tudja. Na de akkor mit iszom? Hiszen fogyókúra is zajlik, egyidejűleg az alkoholtilalommal. A kávéról például nem mondok le. Többnyire vizet iszom, amikor nagyon kirúgok a hámból, szódát. Hétfő csapvíz. Kedd csapvíz és munkahelyi ásványvíz. Szerda csapvíz, munkahelyi ásványvíz, szóda. Csütörtök csapvíz, munkahelyi ásványvíz, szóda citrommal. Péntek csapvíz, munkahelyi (lopott) ásványvíz citrommal, szóda sok citrommal és jéggel is. Elvégre péntek van. Szombaton nem tudom, mi lesz, talán felkerül az itallapra a zöld tea is.

Day #6

Most jön a neheze. Olyan már megtörtént a világon, hogy öt egymást követő napon nem töltöttem a szervezetembe alkoholt. Péntek-szombat ez alól eddig kivétel volt, most nem lesz. Eddigi megfigyeléseim ezen a rendkívül szomorú túrán (amilyennek az El Caminót gondolom, csak ha azon végigmennék, feltételezem, innék): 1.) Pia nélkül kiválóan elvagyok. 2.) Étel nélkül viszont nem. Kétségbeesve számolom a perceket az étkezések között. 3.) Következésképp mindent, amit végül megehetek, csodálatosnak érzek, karfiol nem ízlett még ennyire kiskorom óta, amikor rendre kihánytam. 4.) Korán lefekszem, hogy ne legyek már éhes. 5.) Korán felkelek, mert éhes vagyok. 6.) Ellenben az edzést csodálatosan jól bírom. 7.) Többet sétáltatom a kutyát, többet olvasok. 8.) Vágyakozva nézek mindenkit, aki pizzát, kakaóscsigát, almáspitét, pogácsát, szendvicset eszik, nem beszélve a kellemes, még meleg őszi estéken kedélyesen borozó, söröző ismeretleneket. 9.) Ha ezen ismeretlenek dagadtak és rondák, máris jóleső büszkeség tölt el, tessék, ennyit ti ki sem bírnátok, gondolom. 10.) Merthogy én máris fogytam 2 kilót, ami elég jelentős motiváció, pláne, ha a nyaralást veszem alapul, ahol én voltam ez a kedélyesen söröző-borozó-pizzázó-aperolozó ismeretlen. 11.) Lassú hónap lesz ez a szeptember. 

Day #7

Túl vagyok az első siralmas pénteken. Amikor kiskoromban beteg voltam, nem szabadott lemenni játszani az udvarra, hiába jöttek meg a többiek az iskolából. Szomorúan néztem a harmadik emeleti ablakból a többieket, akik persze ugyanazokat játszották, mint mindig, mégse lehettem közöttük, hogy ugyanazokat játsszam, mint mindig. Most ugyan le szabadott menni az udvarra, sőt, ki az utcára is, mi több, muszáj volt, pisiltetni kellett a kutyát, tehát nem csak az ablakból nézhettem a többieket.

A többieket, akik ezúttal vörösboros üvegekkel léptek ki a Spárból, mentek a dolgukra, értsd, szórakozni. A többieket, akik a haverjaikat várták a közért előtt, hogy meglegyen az esti bulira a kellő mennyiségű sör. A többieket, akik csak egy pohár fehérborral koccintottak egy elegánsabb étteremben. Meg azokat a többieket is, akik a talponállóban, a biliárdasztal mellett döntötték magukba a ki tudja, miből készült feleseket, és akiknek ez nem a péntek estéjük, hanem a minden estéjük. Erre az estére még közéjük is szívesen tartoztam volna. 

Bánatosan húzom magam után a kutyát, mint akit hazaparancsoltak, mert már így is túl sokat töltött odakint, pedig lefekvés előtt várja egy finom kis citromfű tea. 

Day #8

Eltelt több mint egy hét, de a világ mégse dőlt össze. Két kilót biztosan fogytam, ez mégiscsak valami bizonyíték arra, hogy ha az ember sanyargatja a testét, akkor annak van valami eredménye.

A diéta nullás lisztjébe anyuka vasárnapi ebédje fingott bele. 

Otthon mégse mondhatom, hogy drága édesanyám, számoltad a kalóriákat, ugye. Megszámoltad, ugye, hogy a sajtos csirke, amit elém teszel, az vajon annyi-e, amennyi elő van írva, mert ha több, akkor nem eszem. Enyhe bűntudattal eszem a felkarikázott mozzarellát, ezt okozzák ezek a gyűlöletes diéták, állandó bűntudatot. Előre kikötöttem ugyanis, hogy se krumpli, se rizs nem lehet a köret, és bár a mozzarella az se nem krumpli, se nem rizs, attól még finom, és minden, ami finom, az bűn.

Beszűkült a gondolkodásom. Kizárólag ételeken jár az agyam. Az utcán percekig bámulom a gyrosos reklámtábláját, a pékség falára kirakott hatalmas fotót az óriáscroissant—okról, kiflikről, pogácsákról. De haladok, már csak a szemem kívánja.

Day #9

A leszokóban lévő dohányosok előszeretettel ülnek le a cigizők mellé, hogy legalább a mások cigifüstjét beszívhassák egy pillanatra, ha már ők le is mondtak a cigarettáról. Nekik az öngyújtó kattanása is élvezetet okoz, vagy akár a cigizés imitálás a puszta levegő beszívásával-kifújásával egy valódi sör mellett. Na, én így szagolgatom a süteményeket. Valaki délelőtt bent hagyott egy fánkot a munkahelyi konyhában. Nem tudtam róla levenni a szemem. Elképzeltem, hogy beleharapok, éreztem a számban azt az émelyítő, túlzsíros, nehéz édes ízt, amiért tulajdonképpen nem is rajongok, de most azért egyben lenyeltem volna az egészet. Ha van nikotinéhség, akkor ez a szénhidrátéhség. Gyorsan főztem inkább egy zöld teát.

Az átalakulás azonban határozottan megkezdődött: már jól bírom az étkezések közt eltelő időt. Biztos, ami biztos, reggel azért kitomboltam magam a zöldségesnél. Vettem paradicsomot, paprikát, almát, uborkát, barackot (amit nem szabadna), gyömbért. Este még beugrottam a fitneszcuccokat áruló boltba, fehérjeporért. Az én megítélésem szerint a fehérjepor a megengedhető bűn, elvégre edzés után kifejezetten ajánlott inni egy turmixot. Szénhidrát csak nincs valamiben, amit úgy hívnak, fehérje. Az illúzió kedvéért mindjárt háromcsokisat kértem, bármiből készüljön is a háromcsoki. Nem érdekel. Most legalább van otthon legálisan ehető háromcsokim. 

Day #10

Több mint egy hete nem jártam közértben. Ennek egy feltétlen pozitív hatása mindenképp van, nem költöm a pénzt. Na már most, ha az ember tíz napon át masszívan és könyörtelenül vonja ki magát az élvezetek világából, beleértve ebbe a vásárlást, akkor eljön a pillanat, amikor úgy érzi, valami egyensúlynak mégiscsak lenni kell, az nem állapot, hogy csak adok, adok, adok, de nem kapok vissza semmit.

Az internet minduntalan feldobja nekem egy cég különféle borkínálatát, ezt jelnek veszem. Azon töprengek, hogy elvégre a diéta és az alkoholnélküli élet előbb-utóbb véget ér, mi rossz van abban, ha rendelek egy üveg bort, majd akkorra. Mondjuk az akció hat üveget tartalmaz, de hát nem kell mindet egyszerre meginni. Jó, rendelek. Hatot. De későbbre. A tigris balzsamra már nincs ilyen világos magyarázatom. A tigris balzsam nem kaja, nem ital, de még csak nem is ruha. Fáj a karom, meghúztam valamelyik edzésen, egyszerűen csak be kellene kenni valamivel. Lemehetnék a gyógyszertárba is sportkrémért, de nem, rendelni kell, méghozzá olyat, ami egyenesen Ázsiából jön, és 960 forintba kerül a két doboz. Szállítási költséggel együtt 2230. Osztok-szorzok, ez kevesebb, mint amit elvásárolgattam volna a múlt héten, ha betettem volna a lábam egy akármilyen boltba. Ez tehát nem pazarlás, hanem kifejezetten spórolás. Tigris balzsam pedig éppen annyira kell, mint a hat üveg bor. Későbbre. Későbbre. 

Day #11

A 11. napon szembesültem az első akadállyal. A munkahelyi konyhát elárasztották a különféle magvas, sajtos, túros, kicsi, nagy, kerek, kocka alakú pogácsák, sajtos rudak, mini sajtos rudak, szendvicsek, édes aprósütemények. Nem is annyira az akadály a jó szó, mint inkább a próbatétel. Normális körülmények között azonnal befaltam volna jó néhányat belőlük, ám tíz nap alatt annyira megedződtem a pékségek kirakatain, a Tesco kolbászos pultján, a szembejövő szendvicsbárokon, hamburgert hirdető óriásplakátokon, irodában elöl hagyott csokoládékon, hogy a támadó szénhidrátsereget visszavertem egy mély sóhajjal, egy szomorú pillantással és a gondolattal, hogy mindjárt ebéd, és nekem is van brokkolipürém. 

A Trójai faló a lapos sajtos rúd volt. 

Óvatosan vettem ki a zacskóból, mintha valaki másét lopnám, akkora volt, mint egy cigi, és nagyjából olyan bűntudatot is okozott. A fejemben peregtek a számok, a kalóriák, nézegettem a sajtos rúd méretét, ugyan, mennyi kalória lehet ebben, semmi. Mindjárt előjött egy régi emlékem arról, hogy délelőtt a szénhidrát még nem bűn, meg hát nassolni is kell néha, milyen világ az, ahol desszert gyanánt a rakott zöldbabból lopok el egy picike, sajtos darabot. Egy süti nem süti. Hát mindjárt örülhetett a szénhidrát sereg, bevált a csel, a rudacskát még néhány rudacska követte, mígnem fejvesztve rohantam ki a konyhából, amikor észrevettem, hogy a kezem már eltűnt a tökmagos pogácsa zacskójában. Még időben kihúztam, mint mikor Frodó leveszi a gyűrűt a Gyűrűk urában, még mielőtt az a hatalmába keríti. Ha hinnék az ördögben, hát biztosra venném, hogy most megkísértett. Nézett rám a nagy, tökmag szemeivel. Szerencsére ült a vállamon egy zöldpaprika, aki azt suttogta: ne csináld! Ne csináld!

Day #12

A pogácsák nagyjából eltűntek. Nagyjából. Ami maradt, abból bekapkodtam párat, immár biztosan emlékezve a délelőtt és a szénhidrátbevitel közti összefüggésre. Különben is, ma edzés volt reggel, ilyenkor egy kicsi, kockapogácsának bele kell férnie. Jut eszembe, alkohol. Elég világos, hogy a fókusz átkerült az italról az ételre, az alkohol hiánya szinte fel se merül, alig gondolok rá, hogy de jó volna a cottage cheese-nek csúfolt virslis túró után meginni egy pohár bort. Eltűnt az első hét frusztrációja, azt, hogy az emberek az utcai kajájuk mellé mit isznak, már nem figyelem. Egyedül a hajnali ébrenlétekkel nem tudok mit kezdeni, el is keseredek, amikor négytől hatig forgolódom, mielőtt fel kell kelnem az edzésre. Az önsanyargatásért cserébe igazán járhatna egy kis nyugodt, mély alvás. 

Day #13

Az életmódváltásnak csúfolt, a test ellen elkövetett kegyetlenül rossz vicc mindaddig valóban képes pokollá tenni az ember életét, amíg meg nem ismeri az internetes kalóriaszámlálót. Anélkül, hogy felfedezném a sajton a lukat, bátran kijelenthetem, hogy a diétám kezdete óta semmi nem okozott még ekkora felüdülést, mint a net mindentudó konyhásnénije, aki rögzíti, mit ettem, mikor, az mennyi kalória volt, egy adott napon mennyit szabad még fogyasztanom ahhoz, hogy az előre beállított, kívánt fogyási értéket adott időre elérjem. Helyesbítek, nem csak konyhásnéni, hanem matektanár, dietetikus és személyi edző egyben. Kitűztem egy időpontot. Kitűztem egy célt. Kiszámolta, ehhez napi hány kalóriát fogyaszthatok. És ami a legjobb: a rendszerben megtalálható minden tétel, amit az ételfutártól rendelek, így nem nekem kell megsaccolnom, mennyi kalória is lehet a csirkemell zöldségkörettel, a párolt cékla füstölt sajttal, meg az isten tudja, miért, a fogyókúrázók eleganciájával cottage cheese-nek nevezett túró. Új játékom meg is dicsér a nap végén, hogy jól teljesítettem. Túl vagyok a holtponton.

Day #14

Tudjuk, a függőség úgy működik, hogy ha kilábalunk az egyikből, akkor azt helyettesítjük egy másikkal. Azon persze elgondolkodom, hogy a rendszeres alkoholfogyasztás az függőség-e vagy sem. Mindenesetre jó jelnek veszem, hogy igazából gond tettem le az italt, még ha soha nem is számítottam szigorú értelemben vett függőnek, pláne alkoholistának. Na de. Az alkohol rossz, hovatovább hizlal, de bizonyára vannak olyan, rendszeresen végezhető tevékenységek, amelyek nem károsak, legalábbis a testre nem, az pedig már jó. 

Flightradar24. Ellenőrizni, hogy az éppen fejem felett elhúzó repülő honnan hová tart, milyen légitársaság megy milyen magasan, az máris tud élvezetet okozni, pláne, ha bemehetek a pilótafülkébe is, és láthatom, hogy a gép szántóföld vagy erdő felett repül-e el. A Flightradar-függőségem kiborítja a kollegákat, mert nem értik, mi a jó abban, ha az ember úgy többé-kevésbé ellenőrzése alá vonhatja az eget. Mintha nem hallottak volna még istenről. Na, emellé jött be most a kalóriaszámláló. Három napja elmerültem ebben a csodálatos mocsárban, ahonnan nem is akarok kimászni, mert nincs annál érdekesebb, mint mikor helyettünk számol valaki, aki ért ehhez. Én meg tévésorozatot írok másoknak, ki van ez egyenlítve. Rend van a világban. 

Day #15

A tizenötödik nap eggyel túl van a két héten, de a fejemben mégiscsak két hete ezen a napon kezdtem a diétát per italmentességet. A naplót pedig azért írom, hogy beszámoljak a tapasztalataimról. Hátha másoknak is segít elkezdeni. A mérleg elég egyértelmű: a negatív oldalon első helyen az önmegtartóztatás nehézsége áll. Nem veszek egy üveg bort, csak mert hétvége van (vagy csak mert hétfő), nem iszom meg mások elől az italt, és csábít el a Spar kirakatában élénken ragyogó Aperol-torony, szigorúság van, és ez bosszantó. Nem járok sehova, nehogy körbe vegyenek vígan italozó emberek, igaz, a második héten már büszkén ültem ki másfél liter citromos ásványvízzel a Dunapartra, tehát elmúlik a piairigység is (ha ugyan van ilyen).

A pozitív oldal sokkal jobb: sosem vagyok fáradt, minden korábbinál jobban bírom az edzést, olvadnak le a kilók (már több mint kettő), amik nem is jönnek vissza, eltűntek a szemem alól a karikák. Kevesebbet alszom, de mélyebben. Olvasás, futás, biciklizés, kutyasétáltatás, ezekre sokkal több időm jut, pusztán azért, mert A) frissen ébredek, nem azzal töltöm a nap első négy óráját, hogy újra embert csináljak magamból, B) az utolsó két órát se azzal töltöm, hogy azt magyarázom magamnak, az élet nehéz, csak egy pohár bor, és máris minden könnyebb. A legmeglepőbb azonban, hogy két hét elteltével szinte sajnálom, hogy túl vagyok a felén. 

Day #19

Négy napja nem írtam semmit. Részben azért, mert megszoktam az egészet. Az alkoholra nem is gondolok. Ha valahogy eszembe jut, hát úgy, hogy lassan letelik az idő, szinte sajnálom, hogy megszűnnek a tilalomra miatt bevezetett szabályok. Hazudnék, ha azt mondanám, egy pohár vörösbor láttán nem kezdek fejben számolni, mennyi van még hátra, de a vágy korántsem olyan erős, mint az első héten. A kalóriaszámláló tökéletesen lefoglalja a napjaimat, az már biztos, hogy tényleg le lehet fogyni négy kilót három hét alatt, de hogy ez az eredmény mennyire köszönhető a teljes alkoholmegvonásnak, és mennyire az ételek pontos méricskélésének, azt nem tudom. Szépen fogynak a sárga Post-it-ek a falon, már csak az egy számjegyűek maradtak fent. Fél lábon is.

Day #20

Továbbra is rosszul alszom. És keveset. Kipihent vagyok, de minden hajnalban felkelek és sokáig nem tudok visszaaludni. A diéta nehéz. Olyan, mintha sportoló lennék. Reggel edzés, este futás, közte némi kaja. Ha furdal a lelkiismeret, hogy reggelre nem lesz eredmény, mert nassoltam valamit, sétálok még egy órát. Azt is beírom. Mindent vezetek a kis online-naplóban, mint egy megszállott. Mondtam, hogy ha az egyik függőség megszűnik, át kell vennie a helyét valami másnak. Holnap vendégség. Paprikás krumpli. Italozás. Nekem ugyan nem, de nehéz lesz. A Teletál azt hiszi, túrót kell hoznia minden vacsorára. Hányok már attól a szótól, hogy cottage cheese. Tárkonyos, francia sajtos, kolbászos, snidlinges, mindenféle van, attól még az túró. Harcsát sütöttem. Nem sok kalória, de már a teli gyomor érzése is enyhe bűntudatot okoz, mintha egy pillanatra sem szabadna jól vagy elégedettnek éreznem magam. Belátom, túl sok volt egyszerre az íz. A fejemben már kiabálnak, hogy menjél futni, ki a szabadba, amíg lehet. Holnap hivatalosan is megjön az ősz.

Day #27

Holnap vége. Holnap megint ihatok. Vicces. Hát, be kell vallanom, nem bírtam ki. Már múlt szombaton, a vendégség alatt bedőlt az egész. És tegnap. Nem volt sikeres a próba, ha úgy vesszük, hogy nem álltam meg 28 egymást követő napon, hogy alkoholt igyak. Elgyengültem, ittam. Két okom volt rá. Egy baba születése, meg a nagymamám halála. Utóbbi két nappal a fogadalomtétel letelte előtt következett be, de hát ezt mégse róhatom fel szegénynek. Azt hiszem, jogos, ha az ember ilyenkor nem olyan hülyeségekkel foglalkozik, mint a nemivás. A halál az nem olyan, amit józanul kell elviselni. Amúgy meg mit számít két nap, ha a többit kibírtam? Majdnem.

Hogy milyen volt összességében? Könnyebb, mint gondoltam. Végigcsinálnám megint? Persze. Februárban. Vagy márciusban. Volt értelme? Volt. Felsoroltam. És hátránya? A folyamatos nemalvás. Ébrenlét hajnalonként. Irigykedés az ivókra. Post-it pazarlás.

Hiányozni fog? Nem. 

Tanulság? Bármikor leteszem az italt. 

Day #28

Elkészül az utolsó félmeztelen fotó is. Látszik az eredmény (nem mellékelem...). Kellett, még mielőtt... Legyen elég annyi, hogy kábé öt kilóval vagyok kevesebb. 

Aztán jött a csapatépítő. Az egész napos főzőcske. 

Gulyásleves, nutellás palacsinta, vajkaramella, grillezett csirkemell, grillezett zöldségek. 

És...

Fehérbor. Rozé. Vörösbor. Whisky. 

Fehérbor. Rozé. Vörösbor. Whisky.

Fehérbor. Rozé. Vörösbor. Whisky.