Becsekkol, kicsekkol

Reptér, becsekkolás. 

„Ne kiabáltassál már, négy szemed van, négyet látol, ne azt mondd, hogy becsekkol, azt mondd, ellenőriz.” – hangzik a mondat pár évvel ezelőttről, a Wizz Air London-Budapest járat 22A vagy 29B – ki emlékszik már?” – kapuja előtti sorban, az ünnepekre jöhettek haza, a férfi azért volt pipa a nőre, mert a nő tudott angolul, ezzel kiabáltatta. Az asszony szemüveges volt, ezért a négy szem, kis magyar családi vita kellős közepébe kerültem. 

Jutott eszembe Jakarta felé.

Elsővilágbeli probléma, hogy Jakarta szar. Nincs ott semmi érdekes. Turistákkal fotózkodnak a helyiek, először azt hittük, pénzért, aztán rájöttünk, csak mert európai emberek vagyunk.

Indonéziában szeretik az európai embert, itthon nem. 

Szilveszteri buli Lombokon. A helyi együttes elénekel egy számot, ami 2017-ben kezdődött, 2018-ban ért véget, táncol az egész sziget, 0.01-kor a bulinak vége, az együttes összecsomagol, mehetünk haza.

Napi túra az alkoholért. Csak sör van. Hajnali háromkor müezin, ima, lassan megszokom és fel sem ébredek. Lombok jó. Nevetek a cunami menekülési útvonalon. Ezen decemberben már nem nevetek.

Varázsgomba csempészet a fürdőnadrágban. A varázsgomba spagettival nem működik, lehet, hogy mezei hóvirágot adtak el nekünk sokér’. 

A tetkó miatt nem mehetek a tengerbe, még a nap sem érheti. Csináltunk „tettyűt”, tetoválásvédő kesztyűt, az van rajtam minden nap, a helyiek azt hiszik, bolond európai vagyok. Mekkorát tévednek.

Becsekkolás haza. 

Munka. Húsz éves a sorozat idén. „A” sorozat. Szülinapi buli. Mi legyen, mi legyen? Dolgozunk. 

Becsekkolás Parádfürdő.

97 oldalas dokumentumot írok „A” sorozatról. Még egyszer mondom: kilencvenhét. Jó, nem egyedül írom, csak összerakom. Akkor is 97. Ami sok, az sok. 

„Remek a kiszolgálás, remek minden, az étel, a szobák, a tisztaság.” Persze, ’90-ben, Balatonaligán. Amikor még nem voltak vegetáriánusok, gluténérzékenyek, laktózmentesek, paleósok. Amikor még kézzel is át lehetett nézni a zsömléket, hogy melyik a legpuhább, mint tette itt a vendég. Szegény vegetáriánusok, olajos tócsni a napi betevőjük. Meg úgynevezett vegyes saláta. 

Mennyi még a nyár? Sok. Ami az időjárást illeti, áprilistól nyár van és marad novemberig. Az mondjuk jó. Rövidnadrágban lehet dolgozni. 

Beszorulok a zuhanyzóba edzés után. Se telefon, se kilincs. Izzadok a párában, nem jutok ki a zuhanyzóból. Nézem a szellőzőaknát, mint Bruce Willis, hát, nem fogok kiférni rajta.

Nagy nehezen kiszabadulok, csuromvizesen, rövidnaci póló: éppen kiszállnak a liftből a német főnökök, pont sikerül összefutni. – Biciklivel jöttél? – kérdik. – Aha – vágom rá. – Kiváló! – ismerik el. 

Szerintem is kiváló. 

Becsekkolás. Gran Canaria. 

Kaptam egy hét szünetet a vezetőségtől. (Nem ajándékba, úgynevezett kiadott szabadság vagy mi ez...)

Még sose láttam a dűnéket a Kanári-szigeteken, tekintve, hogy sosem jártam még a Kanári-szigeteken. Díszlet-sivatag a József és a színes, szélesvásznú álomkabátból. Nem is ér ennél többet. Újabb elsővilág-beli probléma. A Kanári-szigeteket csak Tóth Krisztina novellákkal lehet túlélni. 

Hazafelé nincs becsekkolás, mert a TAP törli az utolsó járatot. Rohadék TAP. Kompenzálást senki nem KAP. A lábamnak ütődik a takarítógép a lisszaboni reptéren, ahol aludni próbálok pár órát. 

Nyugdíjascsoport reked ott két napra, én, nem kevés méltatlankodás és könyörgés árán hazajutok Münchenen keresztül. 600 eurós kompenzációt ígér több cég is, ezt azóta is üldözöm. 

Nyár. 7000 valahányszáz kilométer autóval és kutyával. A kutya idegen helyen fél a kennelben, a Prado kiesik miatta, felveri a szomszédokat. Barcelonában ás, Lisszabonban nézdegél a teraszról. Az utolsó magyar rendszámot valahol Madrid és Lisszabon között látjuk, jó érzés. Megint Európában vagyunk. 

Portugál Judi Dench Funky Chickenfarmja a legmenőbb szállás (nem is portugál, brit, de a brit Judi Dench az maga Judi Dench lenne...), vannak lovak, kutyák, kapunk tojást, citromot a kapufélfára téve.

3 teljes hét. A vége felé egyre jobbak a szállások, egyre kevesebb időt töltünk a helyeken. A kennelt már elő se vesszük, a kutya fél Európát felássa. 

Munka, hamarosan 20 éves buli. A bulira le kell fogyni. Új barátom a kalóriabázis. Segít a fogyásban, sikerül is a kitűzött cél. Kalóriát számlálni az ősz legnagyobb találmánya. 

Nincs több becsekkolás.

A nagyszülők döntenek csak úgy, hogy nem maradnak. Temetés a Dunán, az szép. Nem is tudtam, hogy van ilyen.

Az új lakás felé hajóztunk, mert minden vég kezdet is. Jövőre lesz kész. Majd kimegyek a Dunapartra, meglátogatni a nagymamát. 

Húszéves sorozat, húszéves buli. Rekordnézettség. Rekord mennyiségű alkohol. Eddigre lett vége a tilalomnak, 28 napra terveztem, 21 lett belőle, volt mit bepótolni. 

Szülinap, karácsony, szilveszter, ezek már olyan gyorsan jönnek egymás után.

Nem mintha az év lassan telt volna.

A kutya sokkal nagyobb lett, de még mindig pici. Szerintem. Az összes Tóth Krisztina könyv elolvasva. Majdnem. A Száz év magány ötödször. 

„Edu a boncsegéddel, ahogy mondani szokás, belefingott a nullás lisztbe” – az év mondata. Az irodalom nem szép szavak egymásutánja, hanem megfelelő helyzetben a pont megfelelő szavak egymásutánja. 

42. Kicsit sok. De még mindig csak két szemem van, mert nem kell szemüveg, ezért csak kettőt látok. 

Na ne kiabáltassál már. Azt mondjad, vége az évnek, ne azt, hogy kicsekkol.

De.