A TENGER
Január van, hideg, undorító és soha nem lesz vége. Amikor felkelek a hajnali edzésre, még híre sincs a reggelnek, egyáltalán, a világosnak se. Le kell vinnem a kutyát. A kutya is alszik, eszébe nincs hajnalban pisálni, de nem baj, felébresztem, szenvedjen ő is. Kiérünk a kapun, a hidegben lefagy az orrom, felveszem a kapucnit is, nem sokat segít. Nincs rajtam kívül ébren senki, csak én meg a kutya, mindössze egy kört kell vele mennem, kibírom. Ropog a jég a lábam alatt, a rohadék kutya viszont nem pisál. Csak megy. Csúszkálok utána a jégen, húzza a pórázt, ő bír menni, én nem, de botorkálok utána, igyekszem megtartani az egyensúlyomat, pisálni az istennek nem pisál. Ellenben talál egy patkányt, döglött, azt szagolgatja. Elrángatom onnan, ne egye már meg a döglött patkányt. Végre megjön a pisi is, mehetünk föl.
A napok rövidek és hidegek, a Napot napokig nem is látom, sötét van, mikor indulok, sötét van, mikor hazaérek. Este sorozat és vörösbor.
Részegen rendelem meg a repülőjegyet.
Rászoktam erre az újfajta vásárlási módra, a részeg vásárlásra, az olyan, mint a részeg fodrászat, csak nem ronda lesz tőle az ember, hanem szegény. Iszom a hidegben a vörösbort, előre utálom, hogy a kutyát este is le kell vinni, valahol máshol akarok lenni, nem itt, nem ebben a reménytelen januárban, aminél a február se sokkal jobb, csak az legalább rövidebb, és néha kilátszik a Nap is. Szóval részeg vásárlás, jó dolog, az embernek hirtelen mindenfélére szüksége van, amire addig nem volt, a delírium egyszer csak fontossá tesz olyasmiket, amiknek addig a létezéséről sem tudtam: ANDREA szakállnövesztő szérum. Kell. Frizuraigazító borotva valamint orr- és fülszőrnyíró, nem two, nem three, hanem legalább ten in one. Az is kell. Egyszer rendeltem karórát is, meg is jött, bazi nagy a csuklómra, és 22:46-kor mindig csipog, ezt a mai napig nem tudtam leállítani. Rendeltem még egy adag ANDREÁT, nem mintha lenne hosszabb szakállam, de sosem lehet tudni. Szerencsére a szilikonos edényfedőnél meghúztam a határt.
Tehát a repülőjegyért a részeg vásárlás lett a felelős. Ennek következtében hirtelen célja lett a hajnali edzéseknek: ki van tűzve a nyaralásom időpontja, fel kell kelnem, hogy jól nézzek ki a strandon. A Nap is egyre korábban kel, már nem utálom levinni a kutyát, pontosabban ő megtanulta, hogy reggel ne is akarjon lemenni, mindenkinek jobb, ha nyugodtan alszunk. Nagyon messze van még az utazás, kiszámolom, hány hajnali edzés van még addig hátra, a falra kiragasztott kék post-it-ek jelölik a koránkelés napjait. Tépkedem le őket tisztességesen. Diétázni is fogok, azt is elhatározom. A diéta szigorú, hétfőtől péntekig tart, minden nap eszem zabkását reggelire, később avokádót csirkemellsonkával, majd valami fitnesznek nevezett ebédet, amit a futár hoz ki hajnalban (na ebben már van penne, igaz, durum, tehát lehet), majd pár szem cukormentes nápolyi, nullásjoghurt, vacsorára megint csirke vagy hal.
Péntektől lehet pizzázni megint.
Péntektől vasárnapig egy másfajta diéta tart, aminek része a sör, a bor meg a tészta is, és tulajdonéppen bármi, amit az utcán megkívánok este. Elvégre hétfőtől elölről lehet majd kezdeni, nincs veszve semmi. Fogynak a falról a kék post-it-ek, a kilók rólam kevésbé, de olyan sok van még hátra, azalatt bármi lehet. A kutya újabban meg se nyekken, amikor nyitom reggel az ajtót, igaz, le se száll a kanapéról, ahová szigorúan tilos felmennie. Pisilünk, fogyunk, jön a nyaralás.
A gépem 5:40-kor indul, amit képtelen vagyok megérteni: elvégre Lisszabonba utazom, nem Amerikába, ahová oda is kell érni valamikor. Háromkor kelek. A repülőn hozzám vágnak egy szendvicset meg pár szem gumicukrot. Nézegetem a gumicukrot, csak sokára veszem ki, hogy repülő formájú. Nem bírok enni. Erős a kísértés, hogy vörösbort kérjek, aztán győz a zérókóla, mégiscsak reggel hat van. Hallgatom az utastársakat, az egyikük arról értekezik, hogy Afrikában pár év múlva már senki nem fog dolgozni, mi tarthatjuk el őket is. Már most is csak negyven százalékuk dolgozik, az információt elraktározom, elég hitelesnek tűnik. Az úr biztosan elég sok mindenkit tart el, afrikaiakat is például, mint kiderült.
A csatlakozáson sem iszom bort, még mindig csak délelőtt 10 van.
Aztán megérkezem a tengerhez.
Vannak dolgok, amiket az ember minden évben elfelejt, ezeket minden évben újra kell tanulni: az egyik ilyen, hogy bogarak vannak, a másik, hogy a naptej ragad és ragad rá a homok is. Ahogy elfelejti azt is, hogy a homok mindenhol ott van, mindenbe belemegy, abba is, amit ki se vitt magával a strandra. A partra nem megyek ki három előtt, mert minden rákot okoz, a Nap is. Nincs velem a kutya, nem kell levinnem, végre szabad vagyok. Minden évben elfelejtem, hogy a parton fúj a szél. Bekenem magam a Malibu nevű naptejjel, ennek eredményeképp olajos testemet lassan de biztosan belepi a homok. Lefekszem, érzem, ahogy a szél telefújja homokkal a fülemet, a szememet, mígnem a teljes bőrfelületemen tulajdonképpen valami finom takaró képződik.
A víz hideg. Nem megyek be. A lábamat bemártom, otthon majd azt mondom, fürödtem az Atlanti-óceánban. Nem fürdök, utálom a hideget. Megpróbálom lemosni magamról a ruhaként rám tapadt homokot, de fölösleges, mire visszamegyek a törölközőmre, a fél sivatag az én testemet borítja. A víz hideg, a homok forró, minek jöttem ide?
Rohadt meleg van, ki kell bírni valahogy. Olvasnék, de a Nap vakít, nem látom a betűket. Zenét hallgatnék, de azt csak háton bírom, amint hasra fordulok, a fülemet nyomja a föld. A lábamat közben égeti a homok. A lábfejemmel kis gödröt próbálok ásni, hátha az alsóbb rétegekben hidegebb van, így végül nem ég le a bőr a talpamról. Csak legyen már ennek vége. Menjen már le a Nap.
A szállásomon fagyasztott tintahalat sütök meg sült krumplit. Elvégre nyaraláson tilos diétázni, meg már úgyis mindegy, a péntektől vasárnapig tartó pizzadiéta bizonyult erősebbnek, és különben is, nyáron az ember ne sanyargassa magát. Az utolsó estémen valami jó steaket eszem az argentin étteremben, elvem, hogy az ember mindig kóstolja meg a helyi különlegességeket, akkor is, ha a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken nyaral.
A hazafelé tartó gépem nem hajnalban indul, viszont hat órát várok Lisszabonban a csatlakozásra. A Tóth Kriszta könyvemből kihullik a maradék homok, amit nem sikerült lemosnom magamról, nosztalgiával nézem a nadrágomra pergő homokszemeket, ez még a Kanári. Éjfélkor indul a gépem. Ki találja ki ezeket a rémes időpontokat? Hajnali ötre érek Magyarországra. A kutyát pont le kell vinnem. Megint pisilnie kell.
