Az új Zoli

Van a Hét asszonyában a a villamosvezetőnő monológja, ami a kedvencem, de szerintem mindenkinek, aki látta. Amikor a Szép Róza elmeséli (Csákányi Eszter, persze), hogy mennyire gyűlöli az utasokat, és legszívesebben beleordítaná a mikrofonba, hogy "addig nem megyek tovább, amíg mindenki le nem szállt!" Na New Yorkban ez fordítva van. "Addig nem megyek tovább, amíg mindenki fel nem szállt!" ordíthatná a sofőr. Ezt az egyet képtelen vagyok megszokni, ezt a kisvárosi buszozást. Nem az, hogy a busz után futót megvárja, és nem csukja rá az ajtót, mint a magyar sofőr, az egy dolog. De minden egyes embert, aki arra elsétál, megvár. Becsukja az ajtókat, de piros a lámpa. Arra integet valaki, hogy jönne. Sofőr kinyitja az ajtót, ekkor a semmiből ott terem még tíz nyugdíjas, hogy jönnének tán ők is. Semmi baj, nem sietünk. Még a néni integet messziről, hogy ugyan várjuk már meg, a sofőr megint kinyitja az ajtót, még eltelik két perc. Megint piros a lámpa. Már bánom, hogy felszálltam, gyalog előbb odaérnék. A régi Zoli sóhajtozott volna a buszon, a régi Zoli a halálba kívánta volna az utast, de az udvarias, New York-i Zoli türelmesen vár. A néni is csak ember, hát istenem, siet. Joga van ugyanarra a buszra felszállni, mint nekem.

Amikor a Szívek Szállodájában Paris (akit addig mindenki gyűlölt, mert arrogáns volt és hiperstréber) egyetemre ment, egyszer megkérte Roryt, hogy ne meséljen a többieknek, milyen volt ő régen, mert a Yale-en új életet akar kezdeni. Aztán persze ugyanolyan arrogáns lesz ott is...Ugyanígy az új Zoli is elhatározta, hogy az iskolában másmilyennek fogják látni, mint otthon. Az új Zoli felkészült és okos lesz, de laza és jófej. Az új Zoli nem szerencsétlenkedik. Nem borítja ki a kávéját óra előtt.

De kiborítja. A finom, meleg, frissen főtt kávéját, amit az óra alatt akart elfogyaszatni, az új, cool imidzs részeként. Csakhogy Zoli előbb felrúgta a nagy pohár kávét, az kis híján ráfolyt a csoporttársa gördeszkájára (tudom, ezzel kapcsolatban kérdések merülnek fel, de ne menjünk bele), és végignézte, ahogy 9 óra egy perckor elúszik az ébredés lehetősége. A Jóisten szerencsére meg akart kímélni attól, hogy a recepcióra odamenve az excuse me, can I have a mop please, because...kezdetű nem kicsit ciki mondatot elmondjam, és mintha tudta volna, mi fog történni, az ajtóba készített egy felmosószettet. Felmostam, de legalább Vitai Georgina jópontot szerzett a csoporttársaknál, mert így lehetett ezen viccelődni.

Az actinget továbbra is nagyon szeretem, Mary jófej. Jövő hétre három telefonbeszélgetést kell elővezetnünk, ami három különböző arcunkat mutatja meg. Amióta múltkor nagyon tetszett Melanie-nak, amit írtam, azóta megjött az önbizalmam, a "szar vagyok" fázis most átváltott az "isten vagyok" fázisba, de Kate erről előre szólt. Alig várom a visszaesést. Az holnap fog bekövetkezni, amikor a rövidfilm ötletet kell előadni az órán, az enyém szerintem béna, mentségemre legyen mondva, hogy két szereplő 4 percben két helyszínen, dialógus nélkül az nem is olyan egyszerű. Mivel ezeket a producer hallgatóknak kell majd "eladni", csak és kizárólag olyan helyszíneken játszódhatnak, ahol itt New Yorkban tudnak majd forgatni. Ennek amúgy számunkra az az értelme, hogy rászoktassanak a "show, don't tell" technikára, vagyis arra, hogy dialógus helyett képekben mutassuk meg a szituációt.

Az is holnapi feladat, hogy az Aliens technológiájáról írt fogalmazásomat felolvassam, ahol persze minden bölcsésztrükkömet be kellett vetnem, mert ugyebár 2 oldalt nem lehet írni az űrhajókról meg a nyálkás, undorító szörnyről. Valamit összehoztam róla, nem szerettem ezt a feladatot, mert nem érdekel, de rendben, ilyen is van.

Hazafelé a deliben vettem vacsit, és itthon ráébredtem: nem szabad éhesen vásárolni. Erre mindig rájövök otthon a tescóban is, a végösszegek között több ezres bír lenni a különbség attól függően, hogy vacsora előtt vagy után mentem el. Itt csak pár dollár, de akkor is: megmaradt egy kis csirke, egy kis kagykó, egy kis rizs, egy kis tészta, egy kis saláta. Ma túlköltekeztem. A rohadt kiborult kávé az oka...