A piros vödör

Ez olyan, mint az Agatha Christie regény címe. A vörös sál volt az, mellesleg emlékeim szerint az egyik legjobb amit olvastam. Tanultuk, hogy a cím máris meghatározza egy film műfaját, mondjuk az esetek 95 százalékában. A piros vödör pedig nyilván valamiféle vígjátékra utalna, ha nem az én életemről lenne szó...

Berendezni Manhattanben egy lakást izgi dolog. Berendezni Manhattanben egy lakást 500 dollárból, az már kihívás. Elmentem Brookylnban az IKEÁ-ba, ami nincs messze, visz oda egy transzferbusz. Sokezer kilométerre otthontól az ember megérti, mi a jó a franchise-okban. Az, hogy végre megint ismerősnek érezheti magát valahol. Tök mindegy, hogy egy IKEA az Örs Vezér téren van, vagy Brooklynban, pont ugyanúgy néz ki. Egyedül a szerintem tök idegesítő és modoros "megmutatjuk, hogyan szerelheted össze a bútorodat egy csavarhúzóval", ide bármikor visszahozhatod a terméket, ha meggondoltad magad" tegezés tűnik el, mert az itt ugye alapból adott. Egyébként minden pont ugyanúgy néz ki, ugyanúgy van berendezve az egész üzlet.

Elhatároztam, hogy először megnézem a nélkülözhetetlen darabokat, úgy mint ágy, asztal, szék, párna, takaró. Aztán megveszem a fontosakat, kés, villa, pohár, tányér, és ha marad pénzem, majd veszek csavaros szerencsebambuszt is, ami nyilvánvalóan minden háztartásban elengedhetetlen, de azért érdekelne, az IKEÁban vásárlók közül hánynak hozott szerencsét. Szerintem aki igazán szerencsés, az nem vásárol az IKEÁban. De itt más a honnan jövünk, hová megyünk kérdéskörhöz jutottunk, hogy klasszikust idézzek.

Szóval megtaláltam a relatíve tökéletes ágyat: a kanapévá alakítható queen-size bed-et. Sokkal jobban hangzik, mintha azt mondanám, ággyá alakítható kanapé. Egyébként tényleg jó. Felírom a hülye kódokat, meg hogy hol található lent a bútorvásárló téren, meg az ilyen neveket, hogy Selma, Lagerlöff, Nils, Holgersson, Greta, Gustaffson, satöbbi. Igazából van valami romantikus ebben, centizni, hogy mennyi pénzem marad még, ha megveszem a Bergman kisasztalt vagy a Lotti állólámpát. Fenn maradnak a rostán: konyhaasztal két székkel, az ágy, egy íróasztal, amihez nem biztos, hogy a hozzá tartozó Martin polcot vettem, mert lent persze nem úgy volt és nem ott. Eldöntöttem, hogy márpedig az íróasztalomhoz való szék az igenis jó minőségű és kényelmes lesz, elvégre sok időt fogok abban a székben tölteni. Azt hiszem, a széket Mózesnek hívják. Az állólámpa kiesett viszont a rostán, majdnbem annyi bele az izzó, mint maga Jeff, de lehet, hogy Jeffnek a konyhai székeket hívták.

Na és akkor megérkeztem a piactérre. Itt veszi kezdetét az ádáz költekezés, és az ádáz örömködés, hogy három fakanál egy dollárért a hülyének is megéri, már meg is vettem, három ollót ugyancsak, azokból kettőt úgyis el fogok veszteni egy pillanat alatt, konyharuha, kés, villa, dugóhúzó, aminek sörnyitó a vége, tudok én spórolni...És akkor jön a rémálom: párna, takaró és hozzájuk való huzat. Keressem meg a queen size takaróhoz tartozó queen párnákat és ehhez a queen huzatot. Ezt már eleve nem értem: A király egy nagydarab ember, obviously a királynő meg kisebb??? És akkor a twin az még kisebb, de még mindig nagyobb, mint otthon a normál? És a twinhez standard párna kell vagy queenhez kell a standard párna? Egy biztos, King nem kell, az akkora, mint a lakásom. Keserves harc után kiválasztom a megfelelőt, amiről majd a kibontás pillanatában fog kiderülni, hogy nem megfelelő. A piros vécékefe olyan szerepet tölt be, mint a Nagy Lebowskiban a szőnyeg, ami feldobja a szobát (és amit lehugyoznak...) - vagyis a klotyókefém visz majd színt a fürdőszobába.

A függönykarnis kiválasztása a másik rémálom, és ezen a ponton jut eszembe, hogy azt valamivel fel is kell majd fúrni a falra. Megveszek ezért egy nagyon macsó szerszámoskészletet is, ami olyan jól néz ki, hogy mindjárt beszerzek eg kantáros gatyát, és a zsebeibe tömködöm a csavarhúzókat. Van benne kalapács is. Ugyan nyolc dollárba kerül, de egy ilyen napon?! Egy ilyen csodaszépen, mint máma??? (ez megint klasszikus, egész pontosan Pogány Judit) És jön persze a kis piros szemetesvödör is, mert csak két dollár, majd hülye leszek ott hagyni.

A pénztárhoz úgy érkezem, mint mikor 89-ben mentek a trabantok nyugatra. Egy kocsin elfér a leendő életem, ez azért kétségbeejtő. Csak 40 dollárral költöttem túl magam, de van egy olyan rossz érzésem, hogy az ágy nem minden részét vettem meg. A kis piros vödörtől meg kellett válni, nem volt rajta árcédula. Miután fizetek persze a két kávésbögre (mindenből annyit vettem, hogy hívhassak vendégeket is azért...) leesik a nagy kupac bútorról, és az egyik eltörik. Négy óra vásárlás után. Majdnem elsírtam magam. Sebaj, a házhozszállítás után (mármint elintéztem, hogy kiszállítsák) visszmegyek enni az emeletre, svéd húsgolyót, mi mást. Tele van ilyesmi agresszív táblával az IKEA, hogy "azért adjuk olcsóbban a kaját, hogy vidd vissza magad után a tálcát", meg "szereld össze magad a bútorodat, mert akkor olcsóbban adjuk neked". Anyád. Mivel nem találom a kijáratot, megint végigmegyek a piactéren, a piros vödör szerencséjére: elveszek egy olyat, amin van cédula. Meg az eltört bögre helyett egy másikat, amit nem kell kifizetni - nem Magyarországon vagyunk.

Felszállok az IKEA buszra a piros vödrömmel, és elindulunk haza. Biztos hülyének néztek páran, hogy egy vödörért eljöttem a világ végére. Hazametrózok a vödrömmel, kiszámolom, hat órát töltöttem összesen az IKEÁban. De most már látom az alagút végét: Én meg a vödröm szombaton elmegyünk innen. Merem remélni, hogy a többi cuccot addigra odaszállítják...