Mi volt előbb, az ügynök vagy a munka? A business class így a vége előtt 5 héttel eléggé stresszelni bírja az embert. Mert ugye mi történik, ha innen elmegyünk, mindenkinek (na jó, többségnek) egyetlen dolog jár a fejében: hogyan lesz munkám? Munka úgy lesz, hogy az embert eladja az ügynöke. Ügynök úgy lesz, hogy az ember már letett itt valamit az asztalra, amivel felkeltette az ügynök figyelmét. Na és mivel? MUNKÁVAL. Az, hogy az ember hogyan szerez magának munkát, ezen felül ügynököt, sok mindenen múlik, elsősorban azon, hogy személyesen mennyire forog olyan körökben, ahol lehetősége van fontos emberekkel beszélni. Megtanultuk, mik azok a hibák, amiket a kezdő írónak semmiképp sem szabad elkövetnie, ha a leendő ügynökével érintkezik. Íme egy kis ügynökhatározó:
- Sosem küldünk forgatókönyvet csatolva ismeretlenül az ügynöknek. Ki sem fogja bontani, részben mert fél a csatolt fájltól, részben mert pofátlanság. Majd ha ő kéri tőlünk, akkor.
- 24 órán belül válaszolunk, ha kíváncsi az anyagunkra, ő hat hét múlva ír rá valamit, türelmesen kivárjuk.
- Nem küldünk első változatot egy forgatókönyvből. Se másodikat. Se harmadikat. Tizediket küldünk. Azt a változatot küldjük, amelyik kész. Amelyiket addig csiszoltuk, amíg a lézető legtökéletesebb nem lett.
- Frappáns levélben bemutatkozunk, elmondjuk, mi az, ami bennünk annyira különleges, hogy a havi 2000 jelentkező közül mindenáron minket kéne foglalkoztatnia.
- Nem megyünk kinyomtatott forgatókönyvvel a partikra, senki sem akar egy fél kilós papírtömbbel a hóna alatt mulatni.
- Eljárunk a fesztiválokra, ahol közvetlenül beszélgetünk az ügynökökkel, producerekkel, kérünk tőlük 1 percet (nem ötöt, az sok) arra, hogy előadjuk az ötletünket, ha érdekli, másnap felkeressük. A bulikon nem rúgunk be. A partik és fesztiválok üzleti megbeszélések. Egy-két sörrel vagy más piával álljuk végig az egészet, hogy kellően fesztelennek látsszunk, viszont sose jussunk abba az állapotba, amikor elkezdünk hangosan vihogni, vagy bőgni, vagy ordítani, attól függ, ki mit szokott részegen.
- A nyakunkban lógó kártya nem csupán egy név. Ne lepődjünk meg, ha valaki odajön hozzánk, kedvesen beszélgetni kezd, majd a névkártyánk leolvasása után odébb áll - akkor rájött, hogy senkik vagyunk.
- A fontos emberekért sorban állunk, mint a közértben. Ha lehet, nem küldük el olyannak a levelünket, akivel nem találkoztunk a partin, meglehet, hogy lemondta a részvételt, a postafiókjában pedig meglepődve találná emlékeztetőnket, miszerint milyen jót beszélgettünk tegnap.
- A nagy ügynökségekkel kezdőként fölösleges próbálkozni. A filmiparban dolgozó nagy nevek 90 százalékát 4 ügynökség képviseli, a maradék tízet több száz kicsi. A több száz kicsit maga is nagy szeretne lenni, ez nekünk pedig nagyon jó. Ha a kicsi felvesz ugyanis, a belét ki fogja dolgozni, hogy eladjon, mert belőlünk él, viszont feljebb szeretne jutni ő is, tehát reménykedk benne, hogy mi magunk csinálunk valami nagyot, és ezáltal neki nő meg az ázsiója. Robert Rodriquezt nem vették fel egy ügynökséghez, az assziszens viszont maga foglalkozott vele a főnöke helyett, aztán R.R. az lett, aki. A Király beszédét több ügynökség visszadobta, nem láttak benne fantáziát.
- Mindenki a nagy ügynökhöz akar eljutni, ott viszont idegösszeroppanást kap, mert folyton nyomás alatt tartják, ha épp nem dolgozik. A kicsi engedékenyebb és nem rúg ki azonnal, ha nem szereztünk milliós megrendelést mindjárt.
Aztán vannak a menedzserek, akik kedvesebbek, mint az ügynökök, ők is százalékért dolgoznak, viszont személyesebb velük a kapcsolat. Aztán vannak az ügyvédek, akiket szintén nem árt felvenni, hogy átnézzék a szerződést például. Vannak amúgy ingyér dolgozó ügyvédek, kötelező nekik évente x órát önkéntes alapon dolgozni, különben elveszítik az engedélyüket.
Elhatároztam, hogy elmegyek a Torontói Filmfesztiválra, az a legjobb állítólag és szeptember elején kezdődik. Mindenkivel lehet beszélni, az emberek közvetlenek és elmesélhetem nekik, micsoda fantasztikus filmet írtam a két öregasszonynak. Ezt most amúgy teljesen átírom, most kell elkészítenünk a második változatot, ami gyakorlatilag egy új film lesz, a régi szereplőkkel. Már az első 30 oldalon annyi a változás, hogy borulni fog az egész sztori. Közben írnom kell a tévésorozatot, plusz a filmet, napi 5 oldalra köteleztem magam. Otthon tizenvalahány éve próbálok határidőket szabni magamnak, tizenvalahány éve nem sikerül őket betartanom, aztán a végére mindig elkészülök, csak sosem úgy, ahogy terveztem. "Jó, ma nem kell dolgoznom, egy nap alatt tízet simán megírok. Holnap nem fészbukozom. Elkezdem korán, menni fog a tíz". Ez egy elég rendszeres párbeszéd magammal. Mindennapos. Természetesen ma még nem nyúltam hozzá, de most visszatértem az "este 9-kor gyerek még az idő" üzemmódra (ehhez van húsz percem). Este kilenckor azt szoktam mondani, álmosan nem lehet elkezdeni, nem fog az agyam, jobb az ilyesmit tiszta fejjel. Harminc oldal vasárnap a tévéből. Pénteken nem tudom, mi. Hétfőn nem tudom, mi. Öt hét még. Utána keresem az ügynököt...
No comments:
Post a Comment