Az A és a B sztori

Tudok ám róla, hogy az A sztorim lett a B sztori. Ehhez el kell mondanom, mi az A sztori meg a B sztori, nem mintha nem lehetne józan paraszti ésszel kitalálni. A sztori a fő cselekményszál, a B sztori a kevésbé fontos, mondjuk úgy, mellékszál, C sztori, ha ugyan van, a még kevésbé fontos történet a történeten belül. Elvileg a "Zoli a forgatókönyvíró iskolába ment" lenne az A sztori, és a "Zolinak egerei vannak" a B. És persze az utóbbi időben, vagyis az elmúlt egy héten többet foglalkoztam az egerekkel, mint az iskolával. Na de mit csináljak, ezek elég erősen meghatározták a mindennapjaimat. Amúgy ezt elkövettem a forgatókönyvben is, volt, hogy a mellékszálból lett a főszál, sőt, effektív a mellékszereplővel történtek az érdekesebb és viccesebb dolgok. Erre mondta Kata, hogy nem szabad demokratikusnak lenni a szereplőkkel, igenis a főszereplővel kell többet foglalkozni, ami persze nem is olyan egyszerű, mint az ember gondolná. Ugyanis annyi érdekes dolgot lehet kitalálni a mellékszereplőknek (ugye, az állatok a bárkán), és az ember annyira nehezen válik meg az ötleteitől. Ez az a bizonyos randi. Azért időzök a mellékszereplővel, mert érdekel, hogy vele mi történik. Néha van egy olyan érzésem, hogy az írás azért jó, mert az ember mindenkivel azt csinál, amit akar, ellentétben a való élettel, amikor az emberek még csak véletlenül se úgy viselkednek, ahogy én szeretném. Na de tényleg. Olyan jó ellenni a mellékszereplőkkel, az embernek addig sem a fő történeten kell agyalnia, mert ugye a főszereplőknek minden mondata, minden lépése számít, a mellékszereplőkkel meg lehet egy kicsit lazulni.

Most tehát mindenki az egérkével lazul ahelyett, hogy az izgalmas kalandjaimról olvasna. Pedig azok is vannak, most el kellett határozni, mi a második forgatókönyvem témája. Csak hárman voltunk az órán. A lányok nagyot alkottak. Anélkül, hogy részletesen belemennék, az egyikük azért nem fejezte még be az ötlete kidolgozását, mert a való életből vette a figurát, és a való életben még nem ért véget a fiú története, addig tehát ő sem tud semmit megírni. Az Isten is erre a pályára teremtette. A másik egy fokkal jobb volt, de ő sem fejezte be a törénetet, és miért? Ja, mert ő is a való életből vette a sztorit, és még halvány fogalma sincs arról, hogyan is kéne befejezni. Én nem mondom, hogy az ember könnyen eldönti, hogyan is fejezzen be valamit, de azért az nem árt, ha ebben az esetben legalább felvázolja a lehetséges végeket. A lány ezt mondta: valakinek meg kell halnia. (Ja, majdnem mint a Valakinek le kell mondani hivataláról). De miért? Hát mert ez egy dráma. Értem, tehát az a dráma, ha valaki meghal. Na, természetesen az enyémben mindösszesen azt kritizálták a lányok, hogy a szerelmeseknek a végén össze kell jönniük. Mondtam én, nem, mert nem arról szól a film. Suffer, suffer, suffer. Minek jártok ti iskolába, ha nem tanultok? Adjál a karakternek két lehetséges választást, lehetőleg egyik rosszabb legyen neki, mint a másik. Ezt rágják a szánkba. Azért nem fogja megkapni a csajt, mert akkor olyan egyszerű lenne minden. Az enyémre azt a kritikát kaptam: az első jobban tetszik. (mármint két sztori közül az első) . Akkor már csak ki kell dolgoznod részletesen. Ezt annak tudtam be, hogy a tanárom fáradt volt és nem volt kedve kötözködni, elvégre este hat óra volt, de valahogy azt éreztem, hogy inkább kedve nincs hozzá. Na tessék, megint bizonyíthatom be valakinek, hogy ügyes gyerek vagyok.

Esténként élvezem a Netflix örömeit, és mivel túl későn érek haza ahhoz, hogy megnézzek egy kétórás filmet, sorozatot nézek. A Dexter tetszik. Pedig a showtime produkciókban van valami, amit alapvetően nem bírok, a voice overtől meg kiver a víz. Voice overt legtöbbször akkor használnak, amikor nincs kedvük vagy idejük vagy ötletük megmutatni, mit érez egy karakter, mi történik vele, vagy csak nem bízzák a nézőre, hogy gondolkodjon. Én ezt nem bírom. Az a hülye Carrie Bradshaw magyarázta el nekünk mindig, hogy most éppen mit kell látnunk, gondolnunk, éreznünk, mondjuk én rendkívül unalmasnak találtam, hogy a fene nagy éljen a szingliség jegyében gyakorlatilag a nők folyton azon vinnyogtak, hogy nincs egy rendes pasijuk. Egyébként meg soha senki nem felelt meg nekik, ráaádsul egy idő után elképesztően hülye indokok miatt nem. De nem csak a Sex and the City esetében utálom a voice overt, a Dexternél is idegesít. Köszi, értem, mit akarsz mondani. Miért van az, hogy Tony Soprano nem használt voice overt sose? Tony végénézett egy lovas képen, ami őt ábrázolta, percekig bámulta, végül kidobta a kukába, és tudtuk, mi játszódik le benne, jelesül, hogy meg kell ölnie az unokaöccsét, akit pedig szeret. Ez is lehetett volna: "akkor már tudtam, hogy meg kell tennem, pedig gyerekkorunk óta kötődtünk egymáshoz. De a család érdeke így kívánta. Tony B. elárult. Nem volt más választásom, mint megtenni azt, amitől a legjobban féltem. Megölni őt." De nem ez volt, és miért? Mert az alkotók a színészre bízták az egészet. És jé, milyen jól tudtuk mégis, hogy mi a pálya. Van egy-két dolog, amit megfogadtam, amihez még akkor is ragaszkodni szeretnék, ha maradok new yorki egérirtó. Sosem írok voice overt. Veronica Mars. ő is hülyének néz. Nem szeretem és kész. Nem írok sportfilmet. Soha. Nem írok High School filmet. Az összes többit nem zárom ki, még a horrort se, sőt, van is egész jó horrorszerű ötletem. Még valamit: a Szuperhőst. Azt soha. Nem bírom őket. Ben egyszer megmondta, aki köpenyt hord, az remélhetőleg a főnök, mert különben nem normális. Ezt Dart Vader kapcsán. Hát igaza van, és szerintem az összes szuperhős hord valami nevetséges cuccot, tehát logikus, hogy bolondok.

Ettől függetlenül a Dexter tetszik. A Weeds már kevésbé, igaz, még csak egy epizódot láttam. A "cool" mama a tetőn ül a fia csajával és a szexről beszélgetnek, az első epizódban. Oké. A mama laza. A mama füvet árul, de gyerekeknek soha. Mert az ugye rossz. A cool mama szereti a gyerekeit, minden mondata rendkívül laza, ja és a gyerekek? Utálok gyereknek írni, mert kicsik, mit tudom én, hogy beszélnek. De úgy biztos nem, mint a Weedsben. Amikor érezni, hogy negyvenéves férfiak próbálnak úgy tenni, mintha gyerekek lennének. Nem, attól mert fagyit adsz a gyerek kezébe, még nem fogsz neki jó mondatokat írni. És van egy probléma a cool mamasággal. Sajnálom, de a cool mama az Lorelai. Ő tényleg az. És annyira tökéletesen csinálta, hogy nehéz utána jobbat írni. Pontosabban: az ő karaktere annyira jól volt megírva, hogy elhittük, hogy ő tényleg laza, még akkor is, ha a szuperintelligenciája kissé túlzás volt. A Weeds-zel kapcsolatban egyelőre az az érzésem, hogy fogtak egy mamát, vettek köré szereplőket, pasikat, akik nem a feleségükkel szexelnek, háhá, és ez miért nem érdekel? Mert nem ismerjük a feleségeket, nem tudjuk, milyenek, kell-e szeretni őket vagy sem, ezért aztán mit érdekel minket, hogy apu kivel izél. Aput magát se szeretjük. Nekem az az érzésem, hogy ezek makettek. Nézem a sorozatot, mert apa füvezik benne, és ez olyan kúúúl. A mama füvet árul és az is. Miközben valahogy nem igaz az egész. De adok a sorozatnak azért még egy kis esélyt, hátha jobb lesz. Csak amíg az ember az első epizód után imádja Tonyékat, Lorelai-ékat, Don Draperéket, addog ezeket a Showtime-produkciókat kissé vállvonogatva nézi. Oké. értem, mit akarnak. Nem vagyok benne a sztoriban. A Gilmore Girls első epizódjában Lorelai elmegy a szülőkhöz pénzt kérni a gyereke iskolájára, és két jelenetből azonnal megértük, hogy ez mit jelent neki és mit jelent a szülőknek. Azonnal benne is vagyunk a történetben, Lorelai-t szeretjük, de az lesz a kihívás, hogy Emilyt is megszeressük. És egy ugyanúgy egy első epizód, és nincs benne semmi lazáskodás. Csak jól van megírva.

A B szálról annyit, hogy tegnap éjjel az atombiztos bunkeremben megint megjelent a kis rohadék, igaz, nem jutott át a védelmen. Magyarul a lakásba nem tette be a lábát, de kívülről benézett, csak a kis hülye nem tudta, hogy leragasztottam a védelmet, és annak bizony hangja van. Mindig arra gondolok, ha nappal találkoznék vele, aranyosnak tartanám. Szegény egér annyira megrémült attól, hogy felfedezték, hogy megállt. Ugyebár nem tudta eldönteni, most mit kéne tennie, úgy viselkedni, mintha ott se lenne, vagy menekülni. Ezért másodpercekig csak bámultuk egymást. Aztán leütöttem, és eltűnt a steelwhool mögött. Ez persze felvet egy kérdést: ez köddé válik a gondosan odaapplikált végelmi rendszerem mögött? Na ne. Többet nem jött az éjjel, tanul. ide nem jövünk. nehezen aludtam vissza, ismételgettem magamban az órán tanultakat, ha álmomból felkeltenek is tudom, mik a homéroszi hős jellemzői, hátha megy fordítva is - elaludni is tudok a homéroszi hősre. Végül sikerült. A cement lesz a következő, de nem ma, csak holnap. Az utolsó állomás lesz a macska. Aztán a B sztori ezzel lezárul...