A Többiek

Ugyebár a Többiek a Lost c. sorozatban vannak. Ők azok, akikről majdnem két teljes évadon át nem tudjuk, hogy kicsodák, csak annyit tudunk, hogy VALAKIK laknak még a szigeten, és hogy nem jó emberek. Aztán később megtudjuk, hogy kicsodák, azt is, hogy miért vannak ott, és azon is gondolkodom, hogy a hatodik szezonban tulajdonképpen hogyan mellőzik a sorozat legeslegjobb karakterét, Bent, akit valamiért meg akartak tartani, de igazán nem tudtak neki szerepet írni, amit én rendkívül sajnálok. Most viszont mi is találkoztunk a Többiekkel, azaz a többi csoporttal, akikkel eddig nem volt közös óránk. A lányok a csoportomban helyből utálták őket, pusztán azért, mert már szerették az eddigi csoportot. De ezt már írtam. A héten viszont mindannyian azzal szembesülünk, hogy bizony-bizony új arcokkal ülünk egy teremben, akikről nem tudunk semmit, a nevüket is csak néhánynak. Nem értem, miért kell őket helyből utálni, nekem pl. helyből szimpatikusabbak, mint az eddigiek, bár köztük is van néhány nagyon jófej gyerek, sőt, mondhatnám majdnem mindenkit kedvelek. Akit nem, azt csak azért nem, mert rendkívül sokat beszél, mindenhez hozzászól, mindenkinek minden megjegyzéséhez van egy szava, de legalább jóindulatú. Beszélgettünk is a következő filmötletünkről, és a másodszintű dialógus legékesebb példáját adtam elő, amikor a szemébe nézve neveztem rendkívül érdekesnek a vámpíros sztoriját.

Én biztos rossz helyen nőttem fel, vagy nem tudom, talán mert a Shakespeare arcképétől is féltem otthon, de nekem egész gyerekkoromból kimaradtak a vámpíros élmények, a vámpíros filmek pedig teljesen hidegen hagytak, talán mert nem veszem be ezt az egész harapós dolgot, vagy inkább hülyeségnek tartom. Mindenestre amikor valaki vámpíros sztorit kezd mesélni 28 évesen, azt valahogy nem tudom komolyan venni. Szóval hevesen bólogattam. Annak idején a kolumbiai csoporttársam írt szuperhős történetet, mondanom se kell, katasztrofálisat.

Ma viszont a színészet óra volt az első, amikor a Többiekkel konkrét interakciót kellett létesíteni. Nem is akármilyet. Kaptunk ugyanis szembekötőket, és párokat kellett alkotni. Majd lemenni az utcára, és az egyiknek vezetni a másikat mintegy negyed órán keresztül. Boltokba bemenni, megfogdosni tárgyakat, kitalálni róluk, hogy micsoda. Én egy puerto ricói lánnyal kerültem össze, aki kétszer elfelejtett szólni, hogy járda jön, de ettől eltekintve jól elvoltunk. Először ketten mentünk egy másik Többiekkel, a szembekötött lányok előttünk, akik mindenáron a Hollister üzletbe szerettek volna menni. Bevittük őket. A lány engem valami ruhaboltba vitt, én meg megtapogattam vele a jeget, amivel a vizes palackokat hűtik. Jól elvoltunk. A következő órára jelenetet kell választani egy filmből vagy sorozatból, amit majd jól elő is kell adni. Még nem tudom, mit válasszak és főleg miből. Mindenesetre a Többiek egyelőre teljesen normálisnak néznek ki, reméljük, nem fog kiderülni, hogy kísérletet végeznek rajtunk.

Amikor hazaértem, itthon várt az ultrahangos egérűzőm. Az történt ugyanis, hogy tegnap nem voltam itthon, amikor a UPS kihozta, ezért kiírtam nekik a postaládára, hogy dobják már az ajtóm elé. És mikor hazaértem, csodák-csodája itt várt a doboz. Egy: a UPS nem cseszetet azzal, hogy másszak be érte, csak mert nem voltam itthon. Ugyebár otthon egyszer be kellett mennem a csomagomért a postára, amit a postás ugyan kihozott, de nem tudott a pénzből visszaadni. Kettő: a csomag megvárt az ajtóm előtt. Senki nem vitte el, mert nem az övék. Felfelé gyalogolva azon gondolkoztam, ha nincs ott a csomag, majd hogyan fogok a UPS-szel balhézni, hogy mi lett vele, ki vitte el, hova lett, de erre ugyebár nincs szükség, mert az egérölő izé szépen várt az ajtó előtt. Három: a csomagban az volt, amit rendeltem. Már be is üzemeltem, igaz, lehet, hogy nem is lesz rá szükség, mert az atombiztos, steelwhoollal többszörösen kibélelt és szigszalaggal lezárt rendszerem tényleg egy életre kizárta az egereket. Most be is kapcsoltam a gépet, kicsit zúg. Arra jöttem rá, ha minden kötél szakad, és kiderül, hogy forgatókönyvírónak szar vagyok, egér elleni védekezéssel is kereshetem a kenyeremet, vagy nyitok itthon egy magánrendelőt, és az ultrahangos gépemmel kismamákat fogok vizsgálni. Állítólag vannak karmikus szakmák, ebben mondjuk nem hiszek, de az az elmélet, hogy bizonyos családok bizonyos szakmákkal foglalkoznak eleve elrendeltetve. És mivel a Mamám ultrahangos, lehet, hogy engem is addig lökdös a Jóisten, amíg rá nem jövök, hogy fel kell hagyni ezzel a hülye művészkedéssel meg írogatással, tessék a családi pályát választani, tessék egérirtani ultrahangosan. Punktum. Jó, de akkor ki lesz a családomban a Többiek?