Új ételt sikerült felfedeznem, a tejben főtt túrógombócot. A túrógombóc eleve azért került a menüre, mert amíg anyuka itt volt, úgy gondolta, hogy a gulyásleveshez túrógombóc jár, amire otthon azt mondanánk, naná. Csakhogy a túró sem egészen olyan, mint otthon, a búzadara helyett kukoricadarát vettünk, ezért anyuka végül úgy döntött, hogy nem csinálja meg, majd én. Ma megcsináltam. Persze a recept az otthoni állagú ételekhez volt írva, nem az itteniekhez, lehet, hogy kicsit több lisztet meg kukoricadarát kellett volna raknom. Az volt a receptre írva: ha feljönnek a víz tetejére. Jelentem, kapásból fent voltak. Pontosabban képződött egy állandó réteg fent, túróból, amitől nem láttam, mi zajlik odalent, és úgy vettem észre, szép lassan darabokra hullik az össze gombóc. Akik fent voltak, azokat kihalásztam, sárgák és íztelenek. Jó, mondjuk édesbe hajlóak. Minél több hűl ki belőlük, annál biztosabban állíthatom, hogy nem jók. A maradék, szétesett túrót, biztos, ami biztos, tejjel felöntöttem és tovább forraltam, a megfontolás miértjét nem tudnám megmondani, csak. Hátha lesz belőle valami olyan, mint a tejberizs. Tejbetúró. Kukoricadarával. Azt hiszem, nem kerül be a Jamie Oliver szakácskönybe.
Ma elkezdtem írni az újabb művet, ezúttal előre akarok dolgozni, hogy hétvégén ne kelljen, mert szerintem hétfőre úgyis írnunk kell majd. Mondanom se kell, egész más úgy írni, hogy az ember agyát útközben átmosták, tudatosan kell használnom azokat az eszközöket, amiket elvileg tudnom kéne, mindezt úgy, ne tűnjön fel. Kate újabb hasonlata a hullámvasút, miszerint a film olyan hullámvasút, amit mi építünk, és először mi is mászunk meg, és mi zuhanunk le a hullámokon. Persze. Csak sikerüljön. Másik kedvencem, hogy a mozinéző ember olyan, mint a mókusok, akik várják a nekik odadobott diókat, vagyis elvárásaik vannak a filmmel kapcsolatban, és ezeket szeretik megkapni. A néző mint mókuska várja az újabb és újabb jutalomdiócskát, amit élvezettel elfogyaszt, majd elégedetten távozik a moziból. Ezzel kicsit ellentétben áll a mészárszékes hasonlat, miszerint ugye levágódni ülünk be, most akkor mókus vagy marha, nem mindegy. (A mardék össze gombóctól megszabadultam időközben). Tehát elkezdtem írni, ez alkalommal minden szavamra odafigyelek, minden egyes képre, azt ugyanis el kell felejteni, hogy majd a rendező kitalálja, hogy legyen. Pontosabban a mi dolgunk olyan könyvet írni, amiből a rendező majd azt hiszi, hogy ő találta ki, azért a munkáját ne vegyük el, csak gondolkozzunk helyette. Bizonyos jelenetektől előre félek, mert ha én nem sírok, a néző se fog, ha nekem nem rossz, a nézőnek se. Tehát én szenvedek először, mert én építem a hullámvasútat. Néha elgondolkodom, tulajdonképpen ez most melyik szakma is...
Rájöttem, hogy a jelenetsor megírása valóban segít, pláne, ha az emberrel előtte át is íratták. Így gyakorlatilag megvan a fejemben az egész, papíron is, már csak az egyes jelenetek vannak hátra, csak ugye if this is true, what else is true, egy új ötlet szépen borítja majd az egészet. nem baj, elvégre ettől vagyunk nem traktorvezetők. Ja és arra is rádöbbentem, hogy minél többet gondolok a drogdíler öregasszonyokra, annál jobban szeretem őket, és tulajdonképpen az egy jó történet. Most szerencsére megint visszatérek kicsit hozzájuk. A színészet órán ugyanis az lesz a feladat, hogy mindenki megrendez egy jelenetet a saját filmjéből, amit megírt. Én a két lány csoporttársammal kerültem össze, akik amúgy is ismerik már a művet. Alig várom, hogy kiválasszak nekik egy jó kis jelenetet. Ezt majd filmre vesszük, és az utolsó órán, már januárban, megnézzük. Értelmeszerűen kettőben kell szerepelnem, egyet rendezni. Nagyon izgalmas, még sosem csináltam. Írta, rendezte. Mint Woody Allen, ugye.
A csoportban az ellentétek a tetőfokukra hágtak (vagy egy tetőfokára??), a rosszfiú smsben kérdezte a lányoktól, mi a bajuk vele, majd közölte, hogy soha többet nem mond kommenteket senki munkájára. Mármint az enyémre igen, mert én nem mondtam a tanér előtt, hogy nem értem, amit írt. Tehát együtt vagyok két lánnyal, akik nem túl okosak, ellenben filmeket nem néznek, ellenben hülye történeteket írnak, de azért kritizálnak egy csávót, aki ugyan jó, de link, szarik az egészre, viszont okos és minden filmet látott, de azért nem zseni, minthogy teljesen ugyanazt írja másodszorra, mint elsőre. Oké, nem pont, de hasonlót. Azt hiszem, a legbénább csoportot sikerült kifognom, még jó, hogy sok órám van a többiekkel is. Akiket viszont egyre jobban bírok, tehát gond egy szál se.
Ma adaptáción a Brokeback Mountaint néztük, ami élénk vidámságot váltott ki sokakból. Na, itt kezdődnek a problémák szerintem. Aki ezen a filmen röhög, az nagyon-nagyon nincs túl semmin, nagyon-nagyon fiatal, ennélfogva baromira nem ismeri a világot, és jé, írni se tud róla ezért. Én nem mondom, hogy minden ót tudok, sőt. 34 évesen még mindig fogalmam sincs, mi lesz velem ezután, mit fogok csinálni, jól csinálom-e, amit, és érdekel-e egyáltalán valakit. Megy majd a Katonában az Alibi c. darab, én még a Tháliában láttam anno. Mindenki nézze meg. Mármint mindenki, aki harmincas vagy akár negyvenes, és fogalma sincs, hogy az eddigi életében csinált-e egyáltalán valami hasznosat. Nagyon-nagyon megérintett az az előadás, mert harminc fölött az embernek már tudnia kell, hogy milyen hajók mentek el örökre, mi nem lesz már belőle, és mi lehet még. És akkor jön a kérdés, hogy "mit tettél le az asztalra?" És ha erre kéne válaszolnom? Fogalmam sincs. Egyetlen dolgot, a Gilmore Girls magyar szövegét. Ezt csináltam jól. Tele van hibával, de akkor is. És a többi? Sejtelmem sincs róla. Na, mielőtt elkalandozok oda, hogy "honnan jövünk, hová megyünk" (Talizmán), vissza a Brokebackhez. Amikor is rájöttem, hogy a csoporttársaim nagyrészének (egy részének) fogalma sincs még arról a töredékről se, amiről nekem már van. Az ember akkor menjen filmes suliba huszonévesen, ha zseni. Most nagyon nagyképűnek hangzottak, amiket leírtam, de hát nem is én vagyok az, aki a színészmesterség óráról ír, mert oda járt. Az olasz srác a harmadik ötletébe kezd bele, mert a tanár (és ami fura, a többiek is) hülyeségnek tartották a feltételezem, hülyeségét (ugye, amikor felvettem a színészarcot, és azt mondtam, rendkívül érdekes), és most aztán még képtelenebb baromságokat ír, elég ha annyit mondok, nácik vannak benne meg zombik. Meg azt hiszem, harcosok. Tette mindezt azok után, hogy Kate egyszer kifejtette, mennyire unja a nácis filmeket, mert ugye náluk egyszerűbb antihőst keresve sem lehet találni.
Én pontosan ezért nem nézek már egyetlen nácis és pedofil papos filmet sem. Unom őket. A nácik mindig rosszak (naná), de ezt tudjuk. És hiába a Sophie Scholl meg a Bukás (ami azért megmagyarázta, hogy ők is csak emberek, hahaha, és ez elég gáz volt), én ezeket nem szeretem, mert ugye történelmileg és lelkiismeretileg képtelenség olyan filmet csinálni, amiben a nácik nem maguk a megetestesült gonoszok, ettől pedig minden ilyen film kiszámítható lesz. Kivéve a Becstelen brigantik, na de az sem azért jó. A pedofil papos filmeket pont ugyanezért nem bírom. Már. Egy pedofil papos film előre megjósolható: lesz benne gyerekverés, Isten nevében büntetés, gyereket megrontó pap, aki ugye feddhetetlen, lesz benne valaki, aki erre rájön, síró gyerek, síró szülő, rossz pap, aki a pedofilt támogatja, jó, aki rájön a gonoszságra, végül a pap megbünhődik, a film pedig a gyerek visszaemlékezéseiről szól. Hurrá. A néző pedig megbotránkozik, hogy igen, ilyenek ezek. A pedofil papos filmeket is felveszem a listámra. Olyat se fogok írni soha. Tehát ennek ellenére a srác a náckikat választotta ellenségnek, biztos, ami biztos, a zombikat is, mert ugye még ők elég félelmetesek. Tényleg, javasolhatnám neki a papsokat is, a bandába még beleférnek. Meg az arab terroristák.
Nézem a Prison Break-et. Ha néhány rész alatt nem javul, abbahagyom. Pedig izgalmas, de kezdem nem bírni ezt a főszereplőt, annyira egy arca van szegénykémnek. Clive Owen nézése van, mered előre brutálisan, nagyon-nagyon agyafúrt. Valószínűleg ez lehetett a rendezői utasítás, te egy agyafúrt gyerek vagy, nézzél úgy. Mindig. Sajnos nem tudom megmutatni. Látni kell. Összehúzott szemöldök. Ez a titka. Ma inkább Glenn Close-t nézem, őt jobban szeretem. Majd csokit eszek közben, amit nem én gyártottam, hanem a piros mogyorósék. Ja meg marcipánt, most még van. Aztán edzés. Holnaptól.
No comments:
Post a Comment