Az önjáró lakás

Azt már írtam, hogy a sztori világa mellett létezik a világ világa is, legalábbis Kate elmélete szerint. Nekem ez nagy kedvencem lett. Kábé arról van szó, hogy van a történetmesélés, és az azon kívül létező dolgok. A történetmesélés teljesen világos: Zoli elmegy Amerikába, megismerkedik mindenféle emberekkel, tanárokkal, kalandjai lesznek, a történet az ő története. A világ világa ezzel szemben minden olyasmi, ami Zoli történetén kívül létezik, a nyugdíjasok a dinerben, a metrón lévő (ordító) koldusok, a futók, akik naponta egyszer minimum fellöknek, mindenki, aki nem tartozik a történetemhez, de része a világnak. Ha az ember ezekkel ügyesen bánik, akkor teledobálja a filmjét olyan karakterekkel, akik abszolút a sztorin kívül léteznek, élik az életüket, és én, mint a szereplő bármilyen döntést hozzak is, az őket teljességgel hidegen hagyja, léteznek tovább, nélkülem. Ettől lesz az embernek az az érzése, hogy nem mozit lát, hanem a valóságot.

De hogy a saját lakásom kívül létezzen a saját történetemen, az kissé abszurd. Tökéletesen önálló életet él, tőlem függetlenül létezik, indifferens számára, hogy én éppen mit csinálok. Egerek jönnek-mennek mindenfelé, amikor nekik jól esik (nem, most már kiirtottam őket, remélem, beletört a kis hülyéknek a foga a purhabba), ők hozzá tartoznak a lakáshoz. Azt hittem, az egerek elűzésével tulajdonképpen átvettem az uralmat a lakás felett, egészen a tegnapi vacsoráig, amikor horrorfilmbe vagy Vaillant reklámba illő dolog történt. Minden átmenet nélkül tűz kezdett égni a sütőben. Ültem háttal a sütőnek, majd mint a Vaillant reklámban, egyszer csak meghallom a gáz hangját, odanézek, hát mit ad Isten, ég bent a láng. Mondtam én, hogy a halálfejes lufi csak a kezdet. Természetesen mivel a sütő gombja régen letörött (ugye ennek volt köszönhető az első tűzeset, amit itt New Yorkban produkáltam), most azt se tudtam, mit csináljak, nem mintha a logikus gondolkodás használt volna, hiszen világosan természetfeletti dolog történt, sütők nem szoktak maguktól bekapcsolni. Rájöttem, hogy már nem egyszer éreztem korábban melegnek a sütőt, de próbáltam mindenféle fizikai magyarázatot találni erre, úgy mint "tegnap este biztosan annyira felmelegítettem, hogy még két nap múlva is meleg volt", vagy "átvette a fűtőtest melegét, ami nincs is olyan messze tőle", persze azért valahol sejtettem én, hogy ezek a magyarázatok sántítanak. Na de miért is jutna az embernek kapásból egy ilyen sátáni dolog az eszébe? Ez több szempontból sem megnyugtató. Egész kiskoromtól megszoktam, hogy mielőtt elmegyünk otthonról, megnézzük, elzártuk-e a gázt (anyukám rendszerint háromszor ment még vissza, a hajsütővas, a mosógép és a vasaló miatt), és ha elzártuk, akkor minden rendben volt. Ezt nagyjából a mai napig megtartottam, igaz, Pesten villanyos a sütőm (ott is válogatott sztorikat szoktam napközben kiagyalni arra, hogy vajon hogyan hagytam égve a villanysütőt úgy, hogy mellette van a konyharuha, tehát mire hazaérek, fix, hogy nem lesz hova hazaérnem, mert leégett a lakás, de mindezidáig ez még nem történt meg), de amióta itt lakom, tudom, hogy mindig el van zárva a gáz. Már ha a lakás is úgy dönt. De mivel rajtam kívülállóan létezik, ki tudja, hányszor kapcsolt már be napközben egy-két órára, melegítette elő magát 400 fokra, mielőtt kikapcsolt. Itt jön a második szempont. A gázszámlám ezek szerint nem az én takarékosságom függvénye, hanem arról is a lakás dönt nélkülem??? Rengetegszer olvasom a metrón a "hogyan spóroljunk a télen?" típusú reklámokat, amikben megtanítják a New York-iakat (akik amúgy az égegyadta világon mindent dupla nejlonzacskóba csomagolnak a közértben), hogyan kíméljék a környezetüket, az áramot, a gázt, a fákat, a vizet, stb. Arról persze hallgatnak a reklámok, hogy mindez a spórolás teljesen fölösleges, majd a lakás eldönti. Ezek után kész abszurd, hogy a plakátokon álszent, beszélő házak figyelmeztetnek arra, hogy "megkímélsz engem télen, ha lehúzod az ablakot, mielőtt elmész otthonról", vagy "szegény téli ház vagyok, aminek éjjel-nappal megy a fűtése, kérlek, szabályozd a fűtést". Az egyetlen plakáton sincs rajta, hogy "amint kiteszed a lábad, bekapcsolom a sütőt, mert olyan kedvem van, szarok a gázszámládra, te kis buta" - mert ezt nem merik bevallani. Egyre frusztráltabban fogok lefeküdni, eddig csak az egerek neszét hallgattam, hogy vajon jönnek-e, most majd azt is figyelni fogom, meg akar-e gyilkolni a saját lakásom, vagy se.

Mivel a sütővel korábban is hadilábon álltam, inkább főzök. Szakácskönyv nélkül persze, puszta nagyképűségből. Tejberizst akartam főzni. Ami ugye gyerekjáték. Nekem ne menne, aki immár a harmadik forgatókönyvemet írom? Ne vicceljünk. Ha egy sztorit össze tudok rakni rengeteg szereplővel, akkor a tejberizsről is el tudom dönteni, hogy szerintem hogy kell. Nem vízben kell megfőzni, döntök. Elvégre tejberizs, nem vízberizs. Arra később jöttem rá, hogy másfél liter tej elhasználódik, mire a rizs megfő, az alja leég, a teteje folyton kifut, nem tudom, mennyi cukor kell bele, a fahéjat mindig elfelejtem, a többi fűszer meg eleve nincs a fejemben. Azt a teljesen egyszerű dolgot, hogy tejes ételt nem hagyunk éjszakára elöl, pláne az önkényes sütő óta, mert ugye megsavanyodik. Röviden összefoglalva: két adag tejberizs fele megsavanyodott, odakozmált, a lábosba beleragadt, szegény lábos még kis sem heverte az elrontott túrógombócot (ha író lennék, azt írnám, túrógombóc-fiaskót:)), máris itt a tejberizs, amit most egy napig pucolhatok kifele.

Ja, de iskolába is járok, nem csak a konyhába. A sztorit hol szeretem, hol nem. Ma éppen szerettem, mert felolvastuk, és kiderült, hogy vicces. Ami dráma, az nem lehet vicces. Hát de már hogyne lehetne, szerintem pont az a jó, amikor dráma is van meg vicces is, akármilyen műfajról legyen szó. Persze sajnos a csoportban a csajok azt hiszem, mindenen nevetnek, ezért továbbra sem tudom, hogy jó-e, vagy csak a skandináv-szinten jó, de nem a Picasso kalandjai szinten, mert azt a svéd lány nem látta. Most új pozícióból veszek részt az óránkon, eldöntöttem, hogy Randy a svéd csajra hajt, jópofáskodnak, ennek megfelelően tök mindegy, hogy én mit csinálok, mindig az a két mondat összegzés lesz a vége. Én nem tudom, számomra iszonyatosan érdektelen a lány története, akkor már inkább a norvég, az most, így sokadik nekifutásra egész jónak ígérkezik. Az utolsó hetemet jól elcseszték, ugyanis kiderült, hogy az adaptáció csak kimaradt az órarendből, véletlenül. Ezért csütörtökig el kell olvasnom az Amadeus drámát, írnom kell a könyvemet, amit még holnap felolvasunk, aztán idénre ennyi, mert utolsó órán filmet nézünk, és na mit? Hát persze, az Eredetet. Uramatyám. Két és fél óra "belemegyek az álmodba, oszt elérem, hogy megszeresd apádat, mert apád anno eltette a szélforgódat, tehát rendes ember mégis." Ebbe én bele fogok dögleni. Randynek tetszik ez a parasztvakítás, persze a kedvenc filmje a Star Wars, ami jó-jó, de hát mégiscsak technika a fele. Mint annak a hülye Avatarnak, ami annyiról szólt, hogy az erős legyőzi a gyengét, de mégse (kedvencem volt a helikopterben kávézó főgonosz, akinek az arca olyan gonosz volt, hogy na), csak nagyon jól nézett ki. Az Avatar lényege, hogy mit tud ma a technika. Az Eredeté még ennyi se, az még vizuálisan se a legjobb, de velem van a baj, szerintem a filmtörténet legjobb jelente az Annie Hall ráküldözőse, Randy rögtön megkérdezné, "hol van benne a konfliktus?" Sehol. Csak mindent elmond két emberről, akik annyira összevalók, hogy órákig röhögnek azon a baromságon, hogy rákok lepték el a padlót, akiket be kell tuszkolni a lábasba. És ugye a legszebb, amikor a Woody Allennek a következő nővel nem megy, mert az hülyének nézi, amiért férfi létére nem birkózik meg ezzel a piti dologgal (az már külön tök jó, hogy a következő nőt már teszteli, vajon hogy reagál ugyanarra), és szerintem ez az egész úgy tökéletes, ahogy van. És én nem akarom leszólni a sci-fiket, már írtam, hogy az Ötödik Elemet mennyire bírom, de hogy a csütörtök estémet a Leonardóval töltsem, amint mereven néz, hát ezt nem. Megkérdezem Huntert, hány hiányzásom van, és ha kevés, akkor nincs az az Isten, hogy bemenjek. Különben is, még ajándékokat kell vennem, haza akarok jönni, egyetlen estére nem gondolni arra, hogy mi a leckém másnapra. Egy dolgom marad csak, becsomagolni péntekre. Örülhet a sütő, hazamegyek.