A keletlen, sótlan cipó

GendaZolinak sok szeretettel.

Akkora egy stréber vagyok, hogy az nem igaz. Mintha nem lenne elég dolgom. Mintha nem kellene hetente legalább egyszer három sztorit kitalálnom. Ez a rendszer. Mielőtt bármihez nekifogunk, három történetet kell előadni, ebből a csoport mindegyikről elmondja a véleményét. Aztán persze nem ők döntenek, hanem én, de mindig hármat kell. Jó, mondjuk ha az ember erre a pályára adja a fejét, legyen is neki rendszeresen legalább három történet a fejében. Tehát a hétvégén meg kell írnom a 4-6 perces rövidfilmet, amitől félek, mert az pont harmada annak, amire készültem, és azt majd nem mondhatom holnap, hogy "de a zenéjét már tök jól kitaláltam", pedig azt tényleg jól kitaláltam, de hát holnapig még bármi történhet. A három sztoriból kettőről úgyis tudom, hogy nem fogom megcsinálni, az egyik meg a fejemben ugyan jó, de elmondva holnap nem lesz olyan jó, mondjuk ez olyan, mint a Pedig én jó anya voltam, próbáljam meg elmesélni a tanárnak, hogy hát végig egy anya monologizál benne, akinek a fia egy gyilkos volt, és egy konyhában játszódik az egész, és nem történik benne semmi, ja, csak annyi, hogy a Pogány Judit egy zseniális színésznő, és az emberek mindig sírva meg elkenődött szemfestékkel mennek ki a színházból, de azon kívül, hogy egyszer kirángatja az egyik díszletelemet a konyha közepére (amennyiben a fiúk nem szögelik a díszlethez), nem történik benne semmi, csak az ember utána két óráig nem tud megszólalni, na szóval az ilyesmi itt nem sztori. Mint ahogy a kövér lány sem lesz sztori, akiről a filmem fog szólni. Na, majd éjjel megálmodom.

Tehát. Van a kisfilm. Péntekre meg még a Lost egyik epizódját is fel kell bontani, ez például nagyon érdekes volt, ma A meg B meg C meg D storyline-okat elemezgettünk, hogy hogy áll össze egy drámasorozat, és a tanárnő szerint ha az ember a Losttal megbirkózik, akkor mindennel. Hát nem tudom, hogy ezt el merném-e mondani a Maffiózókra. Igaz, ott nincs 14 főszereplő, mint a Lostban. Ja, egyébként az vicces, hogy a Lostból úgy lett sorozat, hogy a kiagyalója ennyit mondott a producereknek: "van egy tragédia, lezuhan egy gép a szigetre, lesz sok túlélő, de a sziget nem az, aminek látszik". Szó nem volt még Dharma Kezdeményezésről, kísérletről, bunkerről, időkerékről meg ilyesmikről. Mondjuk én addigra untam meg a Lostot. A negyedik szezonra. Amikor elkezdtek az időben ide-oda ugrálni, az már baromság volt. Amióta sorozatokkal foglalkozunk, elég fura helyzet állt elő. Eddig azért nem bírtam túlzottan a csoporttársaimat, mert szó szerint SEMMIT nem láttak, amikor elhangzik a Keresztapa, csak néznek maguk elé, hogy az mi. Ma is fekete-fehér filmet néztünk, erről mér sokszor írtam, hogy kiveri a biztosítékot. Bezzeg a sorozatok. Hihetetlen, de abból meg MINDENT láttak, az egyikük minden epizódra emlékszik. És minden tetszik neki, kivéve a jók nem, ja már ezt is írtam. Most meg ezért érzem magam zavarban, mert igyekszem sorozatot nézni, amennyit tudok, de nem láttam mindennek minden epizódját, és utálom a Dawson és a haverokat, meg a Beverly Hillset is. Ma már rászoltam a csajokra, döntség végre el, Keanu Reeves, Jesse Eisenberg, Sayid a Lostból, vagy Sawyer, vagy Ashton Kutcher lesz a pasijuk vagy a férjük, esetleg a kamerás tanárunk, vagy valamelyik színész növendék, mert egész nap mást sem hallgatok. Jesse Eisenberg ugyan nem szép, de érdekes - mondják. A Facebook-film fog Oscart nyerni. A svéd csaj szerint az Eredet. Persze, mert ízléstelen, hülye LIBA. Hogy mást ne írjak. Az senkinek nem tűnik fel, hogy a Facebook film öt év múlva senkit nem fog érdekelni, mert semmi érdekes nincs benne azon kívül, hogy a csávókám lenyúlta-e az ötletet valakitől vagy sem. Idén nyerni fog, ez tuti, legjobb film lesz. De a Jesse az nem fog nyerni. A Colin Firth már inkább, a Király beszédéért, ami viszont nagyon jó film. Én drukkolok a Geoffrey Rush-nak is, ő is tuti volt, főleg, mikor bemutatta a királyt a feleségének. A Natalie Portman az fog nyerni tutira, de a Black Swan nem, legalábbis remélem. És tuti, hogy a legjobb adaptált forgatókönyv a True Grit lesz, szerintem nem a Facebook.

Ja, csak azt felejtettem el, miért vagyok stréber. Szóval sorozatot kell írnom, ehhez meg kell nézem a Bored to Death minden eddigi epizódját, és mondjuk nem rossz a sorozat, de azért nem fetrengek a röhögéstől. Mondjuk hirtelen lett egy jó ötletem hozzá, de még nem árulom el. És persze beszéltem Bennel, hogy én mindenképp szeretném a Félig Ürest IS megírni. Azt mondta, úgy osztom be az időmet, ahogy akarom, és ha szeretném, hát írjam. És ő szívesen elolvassa és meg is beszéli velem. Ebből két dolog következik. Lesznek olyan szombatok és vasárnapok, amikor utálni fogom magam, amiért odamentem a tanárhoz benyalni neki, hiszen a Félig üres jé, Ben kedvenc sorozata. Na de ha egyszer szuper. Másrészt viszont imádni fogom csinálni, ja és van még egy harmadik dolog. A CV-mben nem néz ki majd rosszul, hogy két sorozatot is írtam már, nem csak egyet. Most már persze kénytelen leszek nagyon-nagyon jót írni, mert ha csak közepes lenne, akkor Ben azt mondaná, jól van, fiam, jó, hogy megpróbáltad, de menjél inkább pincérnek. Mondanom kell valamit. Nem vágyom arra a fajta hírnévre, hogy felismerjenek az utcán, írókat nem is szoktak, azok szemüveges, kockásinges, borostás, mosdatlan hülyék, akik kívülről idézik Shakespeare-t meg Csehovot, de nem is őket, hanem Kantot meg Roland Barthes-ot, mert a Csehovot még néha én is tudom, csak a nyári hőségben tudunk olyan rettentő...satöbbi, satöbbi. Szóval a hírnév szerintem egy hülyeség, az ember csináljon valamit, ami jó, oszt kész, tök mindegy, hogy hányan ismerik. A pénz megint csak más dolog, ha ezt az egészet a pénzért csinálnám, nem csinálnám, legalábbis otthon nem. Sosem fordítottam volna filmet, ha a pénzért csináltam volna. Abból nem lehet megélni, viszont az embernek kiírják a végén a nevit, az jó érzés. Itt mondjuk pénz van a dologban, de most én ezzel nem foglalkozom. Az egyik barátom egyszer azt mondta, az normális, ha az ember 30 éves korára már tudja, mi az, amit jól csinál. És voltak az életemben olyasmik, amiket majdnem jól csináltam, olyan Black Swan-majdnem szinten. MAJDNEM jó színész voltam (Mary szerint egyébként az, ezt külön köszönöm neki), csak nem eléggé. MAJDNEM jó művészeti titkár voltam, csak előbb kezdett idegesíteni a rengeteg konfliktus, amivel ez jár, ja és iszonyú szétszórt vagyok, annak meg nem lehet lenni. De amióta ide jöttem, biztosan tudom, hogy csak az íráshoz értek, semmi máshoz. Ami nem azt jelenti, hogy minden jó, amit írok. Meg hogy mindig minden ötletem jó. De nekem ezt kell csinálnom, és kész. Ezt szeretem. Ki ébresztett rá? Kate. Részben. Elég nagy részben. Főleg abban a tekintetben, hogy írónak lenni egy rohadt fájdalmas és fárasztó munka, az ember ötletét folyamatosan kritizálják, szétszedik, piszkálják, átíratják nyolcvanszor, de kreatív munka nélkül élni nem lehet. És semmi mást nem szeretnék, minthogy az emberek szívesen nézzék, amit írok. "Ez a gyerek az életben is ilyen kretén, nem csak a filmen". Ez tök jó lenne. És ezért kell jót írnom Bennek. Tulajdonképpen örülök, hogy csináltam magamnak egy plusz feladatot.

Egyébként most rettenetesen hideg van, mínusz fokok minden nap. Négy pulóver kell. Újabban Pinket meg Hattyúk tavát hallgatok felváltva. A metrón, meg az utcán, főleg amikor nem törlik le a fülem a hidegben. Most ezek a gyaloglások rémesek, eddig élveztem, de most alig várom, hogy elérjem a metrót vagy hazaérjek. A norvég lánynak honvágya van, azt mondja, náluk ez a tél. Nem csoda, hogy rászokott a sorozatokra, én ki se tenném a lábam soha, ha olyan hidegben élnék. Az iskolában alig fűtenek, tegnap konkrétan megfagytunk, ami ennyi pénzért azért elég gáz. Tegnap nem sikerült valami jól 5 percben előadnom a filmemet, ami bosszant. Az 5 perc pont megvolt. Csak nem volt olyan vicces, mint elsőre. Nem baj, most ezt fogjuk gyakorolni minden órán. A holnapon szeretnék túl lenni. Vagy legalébbis az első órán, amikor elmesélem a három rövidfilememet, és kiderül, hogy tehetségtelen vagyok, "szürke, unalmas, csúnya, tehetségtelen" és "egy keletlen, sótlan cipó. Egy formátlan, idomtalan massza". Ezt a Greta Garbo mondta magáról. Aztán mégis lett belőle valaki...