Everyone is the enemy

Nem, a cím nem a csoporttársaimra vonatkozik. Egy amerikai nő figyelmeztetett erre, amikor a lakásért való küzdelemről meséltem neki. Mindenki ellenség, aki lakást keres New Yorkban. Jó, mondjuk nem a Tom Cruise-Kathy Holmes páros, akikkel nem az Upper East Side-i lukért kell megküzdenem, ők találtak egy jobbat a 5th Avenue-n. Még nem akarom elkiabálni, de talán ez alkalommal én győztem le a többieket. Ha minden jól megy, az Upper East Side-on maradok, elköltözöm a 84. utcába. Ma már talán nem kelek fel hajnali négykor azon aggódva, hogy nem lesz, nem találok, nem tudom, az utcára kerülök, vonatokra kelek egy évig, hogy fogok így dolgozni, stb. A gond csak az, hogy bútorozatlan, de legalább: szép, világos, csöndes, külön konyhás, emeleti, KÉSZEN VAN, az iskolától összesen fél óra. A Deákra sem jutok el hamarabb. Az ágyat majd megoldom, a többi nem olyan érdekes. Persze ma azonnal kiraktak a craigslistre egy sokkal jobbnak kinézőt, remélem, földszinti és zajos. Nem is foglalkozom ilyesmivel.

Ma volt egy órám, aminek semmi értelme. Az úgynevezett felügyelt forgatókönyvíró labor. Ez annyit jelent, hogy dolgozni kell a gépeknél, írni a leckét, és bent van a tanár. Csakhogy én így nem tudok dolgozni, nekem nyugalom kell meg a saját szobám, még ha vonat robog is el alatta. Így viszont kötelező megjelenni, de nemigen vagyok alkalmas semmire. Ezt a megjelenést az amcsik szigorúan veszik. Már aki.

Az acting for writers viszont nagyon jó!! Mary, a tanárnő kicsit furcsa, szerintem jófej, csak elsőre nem látszik. Van ám értelme ennek a tárgynak, nem árt, ha az ember tudja, hogy akinek szöveget ír, az mit is tud kezdeni vele. Az első óra arra mindenképp jó volt, hogy a csoporttársaimat jobban megismerjem, most már nem vadidegenként lődörgünk egymás mellett a szünetekben, meg egyébként. Már mindenkinek tudom a nevét pl, ami kezdetnek nem rossz. Mary pedig unique-nak nevezett, máris megszerettem. Jó, ezt azzal érdemeltem ki, hogy álltam. Az volt ugyanis a feladat, hogy álljunk ki a csoportból öten, a többiek pedig néztek. Állni kellett és elviselni, hogy néznek. Ezt a jelek szerint unique módon viseltem. Nem igazán értettem, miért. De megnyugtató, hogy ha másban nem is, állásban legalább különleges vagyok...