Nem is értem az emberek undorát vagy félelmét a patkányoktól. (patkányoktól való félelmét, csak utálom azt, hogy VALÓ). Én például hármat is láttam közülük, és nem voltak gusztustalanok. Sőt, az egyik nagyon helyesen ugrándozott a szemeteskukától a kocsikerék alá. Tényleg hogy lehet az, hogy az emberek utálják a patkányt, de szeretik a mókust? (Nem, nem fogom Carrie Bradshaw-t idézni, mert nem a kedvencem a Sex and the City, még akkor se, ha ezzel most többen kitörlik magukat a blogom olvasói közül). Szegény patkány semmivel sem gusztustalanabb, de ha a Central Parkban a mókus mellett jelenne meg, az emberek nem etetnék, hanem sikítva elrohannának és elrendelnék az irtást másnap. Ez pont ugyanolyan, mint mikor az emberek gyűlölik a bogarakat, irtóznak tőlük, de a katicát előszeretettel mászatják magukon és dalocskákat énekelnek hozzá. De a totál hasonló méretű, csak más színű krumplibogár-szerűséget azt lepöckölik. Én nem is tudom, mi a hivatalos neve a Katicának. Azt hiszem, hétpettyes katicabogár, ami azért vicces. Na szóval három patkányt is láttam éjjel, de lehet, hogy az egyik ebből egér volt. Tegnap két csoporttársammal elmentünk vacsorázni, aztán borozni az egyikükhöz. Megállapítottuk, hogy mi, európaiak sokkal jobbfejek vagyunk az amerikaiaknál, és azt is, hogy az emberek mindenhol ugyanolyan irigyek és féltékenyek a másikra. Ezek szerint nem csak Magyarországon. Megdöbbentő. Szerettem eddig azt hinni, hogy a mi kis Ká európai világunk ilyen, tőlünk nyugatra kolbászból van a kerítés, és az emberek szeretik, vagy legalábbis nem utálják egymást. Frau Schneider pedig muskátlit ültet az ablakban. Hát nem. Az irigység egyetemes, még azokban az országokban is, ahol egyébként jól élnek az emberek.
Mivel heti nyolcvankétszer hallom a "central dramatic question" kifejezést (gyakorlatilag a film lényege, és csak Kate neveti ki ezt a kifejezést, megjegyzem, egyetértek vele), elkezdek a saját életemről is így gondolkodni: mi a "Zoli Amerikában" c. film központi kérdése. Valami ilyesmi: beteljesíti-e Zoli a vágyait anélkül, hogy elszakadna otthoni életétől? Hehe. Műfaja: dráma. Vagy inkább vígjáték? Főszereplője: Zoli. Antihőse? Na, az már nehéz kérdés. lehet, hogy az is maga Zoli, de akkor az én filmem a Fight Club. Most nem megyek végig a cselekményen, főleg azért, mert még én sem tudom a végét...
A péntek az egy könnyű nap, mert nem kell leckét írni, se gondokodni. És viszonylag korán végzek, szóval hurrá, jöhet a hétvége. Persze. A hétvégén keresek pénzt. A hétvégén szerelem a bútort, egyre többször emlegetve az IKEA jó édes anyját. A hétvégén írom át ötödször a rövidfilmet. A producer fiú elküldte a tanárok véleményét a mű jelenlegi állapotáról, ami sokkal jobb, mint a keddi. Jól van, nem tették tönkre a hétvégémet. A hétvégémet én tettem tönkre. Illetve nem tönkretettem, hanem egy kétórás munkát húztam el kb 8 órásra, a bútorszerelésnek hétkor kezdtem neki, de csodálatos módon, elég jól belejöttem a mesterségbe, azt hiszem, elkezdtem érteni az IKEA nyelvét. Már értem, hogy értik a nyilacskákat a buborékokból, felismerem, hogy mikor melyik csavarra gondolnak, és kikövetkeztetem, hogy tizennyolc ugyanolyan elemből éppen melyik lehet a rajzon. Elmegyek Ikea-tolmácsnak.
Ma is szép tavasz volt, amit biztos értékeltem is volna, ha kiteszem a lábam a lakásból, ami csak este következett be, miután a gurulós széket is összeszereltem. A gurulós szék a legfontosabb, elvégre abban fogom tölteni a következő nyolc hónapom elég nagy részét. Holnap nem ártana hozzá megcsinálni az íróasztalt is. Remélem, rekordot döntök.
Ma kihívtam a közös képviselőt, aki meglepődve tapasztalta, hogy TÉNYLEG sár volt a kádban, és TÉNYLEG eldugult, és TÉNYLEG nem működik a zuhany se. És hogy a tűzjelzős eset ne fordulhasson elő még egyszer, gyorsan szóvá teszem a körbe-körbe forgó hőmérsékletjelzőt a sütőn. Este elmentem moziba, de csak a moziig jutottam, aztán inkább úgy döntöttem, hogy majd holnap, mert már túl késő van. Egészséges hozzáállás egy filmes suli növendékétől. Na persze, nem kellett volna mindenféle hülyeséggel elhúzni a napot, és akkor mindent elintéztem volna, amit szerettem volna. Holnap elkezdem írni a filmet. Most legalábbis ez a terv. Remélem, nem tizenegy órakor állok majd fel az éppen összeeszkábált íróasztal mellől. Szorgalmasan csinálom a fotókat a lakásról, kezd lakás formája lenni. A bútorok számának növekedésével egyenes arányban csökken a szemét, de nő a kartondobozok mennyisége. A függöny jön holnap. Na, az nem lesz egyszerű. Tulajdonképpen előbb lesz függönyöm Manhattanben, mint a Vendel utcában. Ott öt éve lakom, itt egy hete. Fejlődőképesnek nyilvánítom magam...
No comments:
Post a Comment